Migráció és menekültügy: ideje újra tagállami kézbe venni az irányítást

„A szubszidiaritás elve alapján az Európai Unió elméletben csak akkor tesz intézkedéseket, ha egy adott célt a tagállami szintű fellépésnél hatékonyabban tud megvalósítani. Igaz-e ez a migrációra és a menekültügyre? Harminc évvel a közös migrációs politika létrehozása után valóban elmondható, hogy az EU hatékonyabban kezeli a határellenőrzést, az illegális migránsok hazaküldését, a visszafogadási megállapodások megkötését vagy a menekültügyi politika irányítását?

Olyan látványosan bukott meg, hogy a migrációs válság – biztonsági következményeivel, pénzügyi terheivel és kulturális hatásaival együtt – Európa legégetőbb politikai kérdésévé vált, és a kontinens létét fenyegeti.

A számok önmagukért beszélnek. Az EU születési rátája évtizedek óta mélyrepülésben van, a kontinens teljes népessége mégis megállíthatatlanul gyarapszik a folyamatosan növekvő migrációs áradat miatt. Az Európai Bizottság szerint 2012 óta az EU természetes népességfogyását (több halálozás, mint születés) a pozitív nettó migráció ellensúlyozza. Ennek köszönhetően számos európai ország »bevándorlónemzetté« vált, ahol a népesség több mint 15 százaléka külföldi – ez még az Egyesült Államoknál is magasabb arány. A nemzetközi védelem örvén az EU az elmúlt tíz évben 8,5 millió menedékkérőt fogadott be, ami az Unió tizenötödik legnépesebb államának lakosságával egyenértékű tömeg. Az Eurostat szerint 2014 óta 7,4 millió ember lépett be illegálisan az EU-ba, és alig negyedüket sikerült visszaküldeni. Sajnos a hivatalos adatok egyértelműen mutatják az integráció kudarcát is: éles különbségek vannak a foglalkoztatási ráták, a szegénység kockázata és a bűnözés terén a bevándorlók és a befogadó társadalmak között.

Hány cáfolhatatlan bizonyíték kell még, hogy beismerjük, milyen súlyosan félrekezelte az EU ezt a példátlan migrációs válságot? Ami valóban példátlan, mert amit ma látunk, annak nem sok köze van a második világháború utáni migrációs áramlásokhoz. A mai világban kevesebb a határ, korlátlan a mobilitás, és élesek a demográfiai ellentétek. Itt a Genfi Egyezmény és 1967-es jegyzőkönyve, a »visszaküldés tilalma« elv, az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Bíróság joggyakorlata nemcsak elavult eszközt, hanem veszélyes korlátokat is jelent, amelyek miatt az államok nem tudják kezelni a migrációt és az azzal járó súlyos biztonsági fenyegetéseket.

Hadd szabadítsák fel magukat a tagállamok a létüket fojtogató jogi keretrendszer alól. Annál is inkább, mert a jelenlegi patthelyzetért jórészt Brüsszelt terheli a felelősség, mert késlekedik, nincs benne ambíció, csak dogmatizmus, nem hatékony, joggyakorlata pedig túlságosan megengedő. Így nem képes megoldani azt a húsba vágó problémát, amit a migráció jelent.

Éppen ezért a megoldás nem egy sokadik reform vagy egy rosszul elgondolt migrációs és menekültügyi paktum, amit a teljesen hiteltelenné vált és eredménytelen korábbi gondolkodásmód hívott életre. Harminc évnyi kudarc után az egyetlen megoldás az, hogy az EU visszaadja hatásköreit a tagállamoknak, hogy azok a nemzeti szuverenitásra épülő, vadonatúj alapokról vághassanak bele a migrációs és menekültügyi politika kezelésébe.

Ezt a megközelítést javasoljuk és fejtjük ki »Az irányítás visszavétele Brüsszeltől« (Taking Back Control from Brussels) című új jelentésünkben, amelyet a Mathias Corvinus Collegium és a Migrációkutató Intézet adott ki az Ordo Iuris és az Európai Jog és Igazságosság Központ támogatásával.

Ideje egyszer s mindenkorra visszaszerezni az irányítást Brüsszeltől.”

Nyitókép: Jose TORRES / AFP