Hahó, figyelem, lehet jönni borzongani: ebben a rangsorban leghátul kullog Magyarország

Valahányszor az Eurostat előrukkol a háztartások fogyasztására vonatkozó friss adatsorral, rögvest tájékoztatást kapunk az úgymond lelombozó adatokról. S legott kezdődik a borzongás: már megint olyan hátul kullogunk, hogy percek kérdése, és egészen biztosan legutolsók leszünk, a legszegényebbek mintegy, az egész Európai Unióban.

Különös módon azonban most, hogy egy másik szempontból is az utolsó helyeken végzett Magyarország, nagy a hallgatás.

Hollandiában a külföldiek 16 százaléka, a helyieknek pedig 5 százaléka érezte úgy 2024-ben, hogy megkülönböztetésben volt része nyilvános helyeken (boltokban, sportlétesítményekben, kávézókban satöbbi) – Magyarországon a külföldiek nem egész kettő százaléka számolt be ilyesmiről, a magyar állampolgároknak pedig 1,2 százaléka. Rákérdeztek továbbá arra is, hogy ki tapasztalt diszkriminációt a hatóságok részéről, oktatási intézmény vonatkozásában vagy lakáskereséskor –

Azon a Magyarországon, amelynek az Európai Bíróság ítélete szerint naponta egymillió eurós büntetést kell fizetnie a beérkező migránsokkal szembeni bánásmódja miatt, 2024-ben a külföldiek 3,1 százaléka érzékelt a hatóságok részéről diszkriminációt (ez gyakorlatilag holtversenyben a legalacsonyabb arány EU-szerte) –

Belgiumban „csak” 9,8, ami nagyjából megfelel az uniós átlagnak. A lakhatás terén Svájcban majdnem minden ötödik külföldi számolt be megkülönböztetésről; az uniós átlag 12,5 százalék, a magyar arány ennek egytizede.

Ausztriában épp most volt hír, hogy egy iráni származású, de osztrák állampolgár közgazdászhallgató Linzben szállást keresvén egy „külföldieket szívesen fogadunk” megjegyzéssel ellátott hirdetésre jelentkezett,

Tavaly év végén az osztrák munkavállalói kamara megbízásából egy cég több mint 900 fiktív jelentkezést nyújtott be bécsi és környékbeli álláshirdetésekre: minden esetben két-két pályázatot adtak be, amelyek között az egyetlen érdemi különbség az volt, hogy az egyik fiktív pályázó osztrák, a másik afgán – az eladói, illetve polcfeltöltői álláshelyekre az osztrák jelentkezők 14,6 százalékát hívták be, az afgánoknak csupán 6,1 százalékát, de más pozíciók esetében sem voltak sokkal jobbak az arányok.

Hollandia esetében az Eurostat számai összhangban állnak egy 2024-es felméréssel: egy angol nyelvű hollandiai újság reprezentatívnak nem tekinthető közvélemény-kutatása keretében a 3400 válaszadó 43 százaléka állította, hogy tanúja volt faji megkülönböztetésnek, és bő kétharmad vélte úgy, hogy a rasszizmus és a diszkrimináció valamelyest vagy nagyon is probléma Hollandiában.

de a hollandul tudók között is akadtak olyanok, akik megkapták, hogy „rendes” nyelvtudás hiányában nem szabadna ott lakniuk. „Amikor a gyerekeimmel bicikliztünk, és angolul beszéltem hozzájuk, egy ember hangosan odaszólt, hogy „hollandul, hollandul, hollandul!” – mesélte egy egyébként hollandul is tudó kanadai. Utóbbi eset persze tekinthető elszigeteltnek, és simán lehetett zakkant is az a fazon, aki így beszólt neki – azt azonban érdekes lenne felmérni, vajon a bűnös-kirekesztő Magyarországon élő hollandok közül hánynak mondta eddig bárki is, hogy ha nem tud magyarul, akkor mars vissza Németalföldre.

***

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)