A kerítésmászás gazdaságtana

„Amit az erre eltökélt kormányok le akarnak győzni, az nem az egyes ember törekvése, hanem egy makrogazdasági, méghozzá országokon felüli, regionális szintű tény. A közel- és távol keleti (stb.) menekülők krémje hatalmas új munkaerő-park, Nyugat-Európában pedig hiányzik a relatíve olcsó és praktikusan bármilyen feladatot elvállalni kész munkaerő. [Drága és igényes-öntudatos van – az ő foglalkoztatásuk helyett telepítenek egész iparágakat Közép-Európába vagy még keletebbre.] Ezt a kettős, nyomó- és szívóhatást kellene legyőzni. Tartósan ez lehetetlen.

Persze már láthattuk, hogy a nyugat-európai politikai vezetésnek erős hajlama van arra, hogy a makrogazdasági törvényszerűségekkel szemben lázadjon, drága és erőszakos módszerekkel, egyedüli haszonként a választóik egy rétegének a támogatását gyűjtve be. Hiszen hiába van tudott makrogazdasági oka az euróövezet dél-európai tagállamai nem túl régi keletű eladósodásának, a centrumnak mégis eszébe sem jutott az eltelt évek során, hogy oki vagy legalábbis hatékony megoldást keressen. Hanem magukat a dél-európai kormányokat és társadalmakat igyekeznek a nem általuk okozott probléma következményeinek eltüntetésére rákényszeríteni, elmondva az ottani polgárokat genetikailag lustának, a politikusaikat felelőtleneknek, akármilyeneknek.

Ami kísértetiesen emlékeztet arra, ahogyan a migráció jelenségéhez viszonyulnak. Nem is véletlen, hogy Orbán Viktor Párizsban jelentette be a migráció elleni, gondosan gusztustalanra hangszerelt programját. Úgy számolt januárban, hogy ezt megengedheti magának, mert a Nyugat csak kínosan fészkelődni fog a dolog láttán, de nem lesz hajlandó ebben a torzképben önmagát felismerni. És eddig be is jött a számítása.”