Otthon Start Hitel: az alacsony fizetés mellett sem álom többé a saját tulajdonú ingatlan

A 3 százalékos lakáshitelnek köszönhetően akár már a minimálbér is elegendő lehet a fiatalok lakásvásárláshoz.

Idén szeptembertől megújul a végrehajtás rendszere, azok érdekében, akiknek gondot okoz a hiteltörlesztés – közölte Lázár János. A cél a méltánytalanságok kiküszöbölése, illetve a családi csődvédelem előkészítése.
Új végrehajtási rendszer lesz idén szeptembertől, amellyel azoknak kíván segíteni a kormány, akik nem tudják törleszteni hiteleiket – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár János szavai szerint a végrehajtás nem lehet méltánytalan, s az önkormányzatokkal közösen minden segítséget megadnak a veszélyeztetetteknek. Közölte azt is, hogy megújítják a Nemzeti Eszközkezelőt, mérlegelik a rendelkezésre álló források nagyságának megnövelését, hogy minél több lakást fel tudjon vásárolni a szervezet.
A tárcavezető emellett jelezte: szeretnék, ha a családi csődvédelem minél hamarabb be tudná tölteni szerepét.