Normafa: érvénytelen népszavazás, az igenek győztek

2015. május 18. 07:13

A XII. kerületi választók 27,6 százaléka vett részt a Normafa újjáépítéséről szóló népszavazáson, amely így érvénytelen lett. Ugyanakkor az igenek elsöprő többségben vannak: a szavazók 81 százaléka támogatta az átalakítási terveket. A helyi MSZP és Együtt kiállt Pokorni tervei mellett, a Jobbik és a DK elutasította azt.

2015. május 18. 07:13

 Az igen szavazatok nyertek a Normafa rendezésével kapcsolatos helyi népszavazáson – jelentette be Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere vasárnap este.

A referendumon 27,6 százalékos volt a részvétel, ez Pokorni szerint kiemelkedően jó arány, ugyanakkor a népszavazás érvénytelenségét is jelenti. Az összes szavazat 81 százaléka igen, 19 százaléka nem. 

Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta: a kerületben élők többsége egyetért az önkormányzat által kijelölt rendezéssel, élni kívánnak a törvény adta lehetőséggel és azzal, hogy a kormány kötelezettséget vállalt a finanszírozásra. A több mint 350 hektáros parkerdő rendezése több évet vesz igénybe, de több munkálatot – például a padok, szemetesek, nyilvános WC-k, játszóterek és sétautak rendbetételét – már a következő hetekben megkezdik – tette hozzá.

Szétválasztják a séta- és futópályákat, utóbbiak felületének kiválasztásába ugyancsak bevonják az embereket. A Rege parkban kétszer három méteres mintafelületeket alakítottak ki, a futók értékelhetik, hogy melyiket tartják rokonszenvesnek, de a döntésbe a Magyar Atlétikai Szövetséget és a Magyar Tájékozódási Futó Szövetséget is bevonják.

A polgármester szólt arról is, hogy az elmúlt másfél évben néhány kivételtől eltekintve tárgyilagos és korrekt párbeszéd folyt a zöld- és civil szervezetekkel, ellenzéki képviselőkkel, és ennek köszönhető a csaknem konszenzusos javaslat. „A 21. században ezt a politikai metódust kell folytatni” – jelentette ki Pokorni Zoltán, hozzátéve: az emberek azt támogatják, amibe bele tudnak szólni. A jövőben egyre fontosabb lesz, hogy minél inkább bevonjuk az embereket a közügyek eldöntésébe – hangoztatta.

A kerület vezetője megköszönte mások mellett Vincze P. Márton kormánybiztos és Fónagy János államtitkár, a kerület országgyűlési képviselőjének munkáját, továbbá megköszönte, hogy Tüttő Kata, az MSZP és Komáromi Zoltán, az Együtt helyi politikusa is szakmai kérdésként kezelte az ügyet és nem nagypolitikai haszonszerzést láttak az álláspontjuk kialakításában, hanem „volt bátorságuk egy kormánypárti politikus mellé odaállni”.

A DK szerint ugyanakkor „a hegyvidéki polgárok kevesebb, mint negyede támogatja Pokornit”. Kerék-Bárczy Szabolcs helyi DK-s képviselő a közelményében azt írta: „a sikertelen referendum fontos üzenete, hogy a helyi lakosok bölcsebbek a polgármesternél, és  ebben a kicsinyes politikai játékban nem kívánnak részt venni”.

A helyi népszavazás akkor lett volna érvényes, és így kötelező erejű, ha a szavazásra jogosultak – ez esetben mintegy 48 ezer ember – több mint fele szavazott volna. A polgármester azonban már korábban kijelentette: függetlenül attól, hogy hányan mennek el, magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.

 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brókerkormány
2015. május 18. 12:32
pepe ha nem haragszol akkor a te neved ezentúl Elkövető :)
Brókerkormány
2015. május 18. 12:27
Larsza [Hozzászóló kiszűrése] 2015. május 18. 10:25 @foton Neked az a küldetésed, hogy közénk állj, foton! Foton, állj át a sötét oldalra!!!! Jöjj velem, én majd megtanítlak mindenre Foton: Soha sem állok melléd Larsza: Ha tudnád, milyen ERŐ lakozik a sötét oldalon Obi-Wan soha sem mondta el neked, mi történt apáddal - Épp eleget mondott. Elmondta hogy te ölted meg Larsza: Nem. Én vagyok az ANYÁD :))))))))))
Brókerkormány
2015. május 18. 12:21
pepe [Hozzászóló kiszűrése] 2015. május 18. 09:00 @Brókerkormány kedves szellemi-lelki egyfogú görény! az ilyen hulladékokból, amilyen te vagy, nem lehet mit kihozni. esetleg egy-két szerved még hasznosítható, azt fel kell használni. a többiből talán haltáp készíthető. vagy zoocsemege. Csak röhögök rajtad, FIDIÓTA:) De szólok, hogy ez már kőkemény Büntető Törvénykönyv szerinti nagy nyilvánosság előtt elkövetett emberölésra való felbujtás!!!!!!!! Ennek a feléért , ha a kuruc.info-n hangzik el, már ajvékol a TEV-es köves slomo meg az egész liberálnáci sajtó, valamint a TASZ
Brókerkormány
2015. május 18. 12:19
pepe [Hozzászóló kiszűrése] 2015. május 18. 09:00 @Brókerkormány kedves szellemi-lelki egyfogú görény! az ilyen hulladékokból, amilyen te vagy, nem lehet mit kihozni. esetleg egy-két szerved még hasznosítható, azt fel kell használni. a többiből talán haltáp készíthető. vagy zoocsemege. Csak röhögök rajtad, FIDIÓTA:) De szólok, hogy ez már kőkemény Büntető Törvénykönyv szerinti nagy nyilvánosság előtt elkövetett emberölésra való felbujtás!!!!!!!! Sajnos ezt is megváltoztatták, védendő a bűnözők jogait az új BTK. 12. § Elkövető a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (a továbbiakban együtt: tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (a továbbiakban együtt: részesek). 14. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200100.TV
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!