A Fidesz közlése szerint a gyermekekre és a gyermekvédelemre még soha nem jutott annyi pénz, mint jövőre fog, a gyermekektől és szüleiktől egyedül a Gyurcsány-kormány vett el pénzt. A Fidesz csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a jövő évi büdzsében a gyermekvédelmi ágazatra szánt 22 milliárd forint minimum megduplázását javasolta és érdemi béremelést szorgalmazott a gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak.
A Fidesz szerint Gyurcsány és a szocialisták a gyermekvállalást szegénységi kockázattá, a szülőket munkanélkülivé tették, a munkanélküliséget és a dolgozó szülők adóját megduplázták, bezárták a bölcsődéket, utcára tették a pedagógusokat, a gyermekvédelmi dolgozókat vagy csökkentették bérüket. A Gyurcsány-korszakban utolsó volt a gyermek, a gyermekes családok százezrei éltek kilátástalanul – írta közleményében a kormánypárt.