2010-ben 1,1 milliárd ateista és felekezeten kívüli személy volt, 2050-re 1,2 milliárdra nőhet a számuk, ez azonban mai, 16 százalékos arányuk 13 százalékra csökkenését is jelenti, habár Észak-Amerikában és Európában várhatóan nő az arányuk. Ezekre a területekre az alacsony termékenységi ráta és az öregedő népességa jellemző (Japánnal és Kínával együtt), míg például Afrikában magas a termékenységi ráta, a gyermekhalandóság pedig csökken; az iszlám világ pedig ma is fiatal. A muzulmánoknak a legmagasabb a termékenységi rátája (3,1), a kereszténység a második (2,7), a 2,5-ös hindu termékenységi ráta pedig majdnem azonos a világátlaggal (2,4). A népességszám fenntartásához egy adott társadalomban 2,1-es termékenységi rátára van szükség. A muszlim népesség 34, a hindu népesség 30 százaléka 15 év alatti, a keresztényeknél ugyanez az arány azonos a világátlaggal: 27 százalék.
A felmérés szerint 2050-re várhatóan negyvenmillióan veszik fel a kereszténységet tudatos döntés által, de 106 millióan hagyják ott és válnak többnyire felekezeten kívülivé. A felekezeten kívüliek táborához 96 millióan csatlakoznak majd, és 36 millióan hagyják ott őket. Muzulmánnak hárommillióan térnek meg, ahogy a törzsi vallásokhoz is. A zsidók 300 ezer hívőt fognak veszíteni vallásváltoztatás vagy -elhagyás útján, a buddhisták hárommilliót.