Potter, aki Magyarországra is többször ellátogatott, az EVT első főtitkára volt, akit egy frissen függetlenné vált korábbi gyarmat országból választottak meg. Működésének egyik legemlékezetesebb eredménye az úgynevezett Limai Dokumentum, a keresztség, úrvacsora és lelkészi szolgálat kapcsán megfogalmazott konszenzus dokumentum elfogadása, illetve az apartheid és általában a rasszizmus elleni bátor fellépése volt.
Potter jelentős szerepet vállalt a gyarmati korszak utáni keresztyén misszió és evangélizáció lényegéről folytatott vitában, a kelet-nyugati ellentétek közepette az egyházak béke melletti kiállásában és az ökológiai krízis elleni kampányban. Főtitkársága alatt az EVT támogatta a különböző keresztyén hagyományokra és az egyházak eltérő hitvallásaira épülő spiritualitás, közös imádságok és egyházi zene új formáinak kialakítását – teszi hozzá a közlemény.