„1. Az, hogy egy napot az Úrnak szentelünk, az nem jelenti azt, hogy nem dolgozhatunk. A nem vasárnapra eső ünnepek esetén is kötelező például a miselátogatás. (Beszélni kéne egyszer arról is, ami szerintem nagyobb probléma: katolikus ünnepeket – Nagyboldogasszony, és szerencsére két éve, Vízkereszt kivételével – az Egyház elmozdította a helyükről, mert nem akarja megkövetelni a hívektől, hogy mondjuk, Áldozócsütörtökön templomba kelljen menniük. És ez igen komoly törést okoz a gondolkodásunkban: ha valami nem munkaszünet, akkor ezzel érvet kapunk arra, hogy ne teljesítsük kötelezettségeinket?)
Vagyis, a vasárnapi munka ellen nem érvelhetünk egyszerűen azzal, hogy annak ünnepnek kell lennie. Az ünneplés kötelezettsége nem attól függ, hogy azt az állam munkaszüneti napnak nyilvánítja-e. Sőt, a válasz pont fordított: nem kell a dolgozó embernek (vendéglátósnak, vasutasnak, vagy éppen bolti eladónak) felmentést adni az alól, hogy ezt a napot, a munkával együtt, az Úrnak szentelje, hogy misét látogasson!
2. Az Egyház valóban megköveteli, hogy a hívek vasárnap és ünnepnap »tartózkodjanak az olyan munkáktól és tevékenységektől, melyek az Istennek kijáró tiszteletet, az Úr napjának sajátos örömét, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását, valamint a test és a lélek szükséges pihenését akadályoznák«. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 2185 – Kiemelés tőlem) Ugyanakkor – bár ez az elvárás a kiindulópont – maga a katekizmus is elfogadja, hogy vannak olyan emberek, és szolgáltatások, amelyeknek működniük kell vasárnap is – vagyis az ott dolgozókra a munka alóli mentesülés követelménye nem vonatkozik. Ezeket a »helyi szokások« és »a társadalmi szükségletek« követelik meg. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 2187). E tekintetben érveket kellene hozni amellett, hogy a vasárnapi »shoppingolás« létező szokását miért nem tekintjük ennek. Az erről szóló érvek nagyon hiányoznak a vitából!
3. Megpróbálkozhatunk azzal az érvvel, és még a legmesszebb vélhetően ezzel jutunk, amelyet az amerikai Legfelső Bíróság és a magyar Alkotmánybíróság is kimondott: a vasárnapi munkaszünet ebben a társadalomban kialakult szokás, amelyet nem vallási tartalma, hanem a civil-polgári közösség miatt kell egységesen megtartani. A közgazdasági érv emellett egyszerű: a közös időpontban kiadott munkaszünet hálózati hatás. Vagyis ha tudjuk, hogy az ismerőseinknek ugyanúgy vasárnapra esik a nem munkával töltött napja, akkor könnyebb társasági programokat szervezni, hiszen könnyebb őket elérni.
Ez az érv azonban még nem szól a boltok (egyes boltok!) vasárnapi zárva tartása mellett. Csak az általános vasárnapi munkaszünet mellett. Olyan általános munkaszünet mellett, amely azonban kivételeknek kell lenniük (társadalmi szükségletek és helyi szokások).
4. Ha a vasárnapot civil-társadalmi, vagy éppen családi életre akarjuk szánni (és ezt a polgártársainktól is elvárjuk), vagy akár mert azt az Úrnak akarjuk szentelni, akkor kifejezetten veszélyes lenne minden munkavégzést betiltani. Az egyház is tesz kivételeket. Ha nem tennénk, épp a vasárnap megünneplését, a vasárnapi családi-társadalmi életet tennénk lehetetlenné. Ha nem tennénk, akkor a lakáson és az utcákon, parkokon kívül nem lenne hely, ahol a család, a baráti társaság ezt a napot együtt eltöltheti: nem lenne vendéglő, sportrendezvény, kirándulóhely (ahova kisvasúttal eljuthatunk, ahol nyitva tartó büfét találnánk), állatkert, mozi, cirkusz, színház, lovas tanya, uszoda. Ahhoz, hogy mi a vasárnapot a család, barátaink körében eltölthessük, ezeket valakiknek működtetniük kell. A mi ünnepünket az ő munkájuk teszi lehetővé – amiért hálával, és magasabb bérrel tartozunk nekik.
A válaszunk tehát nem állhat meg ott, hogy az Úr napját az ünnepnek, a közösségi, nem-materiális létünknek kell szentelni. Azt kell megmutatni, hogy a vásárlás ellentétes az ünneppel – ahogyan az étterem-, sportrendezvény-, állatkert-, mozi-, cirkusz-, színház-látogatás, a lovaglás, az úszás, a sport nem. Amellett kell érvelni, hogy az ünnep az ahhoz »nem méltó« tevékenységek megtiltását követeli. Azt kell bemutatni, hogy a kereskedelem nem méltó az ünnephez.”
