Hangsúlyozta, hogy az eljárás felgyorsítása érdekében egyrészt a perelőkészítés szabályain változtatnának, illetve meg kívánják könnyíteni a csoportpereket. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a már zajló perekre rácsatlakozhatnának egyéb károsultak is, és nem kellene új eljárást kezdeményezniük. Ennek szükségességét a többi között megmutatták a devizahiteles ügyek, de ily módon akár egy 20 ezer forintos kár esetében is érdemes lehet majd perelni – sorolta a példákat a tárcavezető.
Végül hangsúlyozta: azért egyeztetett a parlamenti pártokkal, mert a jogszabályok döntően meghatározzák a jogászi hivatásrendek, a bírók, ügyészek, ügyvédek működését, de a peres felek szerepét is. A megfogalmazott célokat az ellenzéki pártok is pozitívan fogadták – értékelt Trócsányi László.