Az LMP szerint feltűnő, hogy több hónapja késik a kötelező Natura 2000 hatásvizsgálat, a zöld civilekkel folytatott egyeztetés pedig az érdemi konzultáció nélkül néhány alkalom után elhalt. „Világosan látszik tehát, miért volt fontos az Orbán-kormánynak kivonni a Normafát a környezetvédelmi és építésügyi szabályozás alól. A Főváros egyik legértékesebb természetvédelmi területéről Fideszes szokás szerint titokban, a lakosság háta mögött, az embereket megtévesztve születnek magánérdekeket kiszolgáló döntések” – vélekedik a párt. Mint írták, az LMP igyekszik megakadályozni minden természetkárosító átalakítást, beruházást a Normafánál.
A közleményre Váczi János, a XII. kerület fideszes alpolgármester a blogján reagált. Mint írja, „a Natura 2000 hatásvizsgálat év végi bemutatása valóban elmaradt. Úgy látszik az LMP politikusainak nem tűnt fel, hogy a Normafánál természeti katasztrófával felérő jégtörés történt december első napjaiban.” Váczi hozzáteszi: „az utcák, a járdák, a parkok és az erdős részeken levő jégtörés okozta kár elhárításában rengetegen segítettek többek közt önkéntes civilek is. A munkák során azonban én eddig egyetlen LMP-s képviselőt sem láttam a környéken, pedig a Normafa helyzetén akkor tudnának segíteni, ha egyszer feljönnének dolgozni.”