Kertész Imre: Auschwitz megismétlődhet

Auschwitz nem „a történelem kisiklása” volt, hanem szükségszerűség, és sok jel utal arra, hogy megismétlődik – mondta Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából a dpa német hírügynökségnek adott interjúban.

Az író a pénteken közzétett interjú elején a saját történetéről mesél, hogy miként került először Auschwitzba, majd pedig a buchenwaldi táborba, és hogyan élte túl azt. Kertész elmondja, hogy rendkívüli szerencséje volt azzal, hogy mikor beteg lett, egy megfelelő kórházba került, és ott érte a felszabadítás. Az író úgy véli, hogy a saját története a legkevésbé sem tipikus és anekdota szerű, ezért az nem is foglalkoztatja őt. Az írót inkább a nyelv érdekli, hogy miként lehet hatmillió zsidót egyszerűen kiírtani, és ezt milyen nyelven lehet elmondani, kibeszélni.  Az író szerint a kérdés Magyarországra is vonatkozik, nem csak a lengyel táborra, hiszen „a totalitárius diktatúra nyelvét”, amit először Auschwitz-Birkenauban lehetett megtapasztalni, Magyarországon is a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer idején is megismerhette.

Kertész elmondta: Sorstalanság című munkájában is azt a kérdést vizsgálja, hogy „mivé lesz a nyelv és az ember a totalitárius diktatúra körülményei között”. Az interjú készítője szokatlannak nevezi a könyvét, hiszen egy 14 éves gyermek szemszögéből mutatja be az eseményeket. A Nobel-díjas író rámutatott: a regény főszereplője azért gyerek, mert a totalitárius diktatúrában „a nyelvi artikuláció visszaesik a gyermeki szintre. A főhős, Köves György számára ezért természetes mindaz, ami természetellenes”.

Kertész Imre elmondta: a 13 évig tartó munkával elkészített Sorstalansággal arra vállalkozott, hogy leírja az „új, totalitárius nyelv hatását”. Míg Arnold Schönberg osztrák zeneszerző a zenében számolta fel a tonalitást meghatározott hangnem köré szerveződést –, ő az „atonális prózát” alakította ki – emelte ki az író. Kifejtette: azt vizsgálta, hogy miként fejeződik ki a tonalitás a prózában, és felismerte, hogy „a próza tonalitása az erkölcs, a kultúra”, a közmegegyezés, „konszenzus arról, hogy a tévékészülék kifejezés alatt a tévékészüléket értjük”. Így talált rá az atonális prózára, amely azt fejezi ki, hogy „megszűnt a konszenzus” és „nem érvényes a humanista kultúra, amely Bach idején, a barokk korszakban még teljes egész volt”.

Arra a felvetésre, hogy gyakran hangoztatja, hogy a holokauszt nem üzemi baleset volt, Kertész Imre azt mondta, „nem a történelem kisiklása, hanem szükségszerűség vezetett ahhoz, hogy Auschwitz megtörténhetett”, és „sok jel utal arra, hogy ez megismétlődik”. Ezután elmondta azt is, milyen jelekre gondol. Kertész „a közelmúlt támadásai és robbantásai előtt is azt a véleményt képviselte, hogy demokrácia nem tudja megvédeni magát” és nem érzékeli a fenyegető veszélyt. „El tudja például képzelni, hogy Párizs 200 év múlva muzulmán város lesz?” – vetette fel.

Az író szerint előfordulhat, hogy az európai kultúrát támadás éri és megsemmisül, ha „nem találjuk meg a módját annak, hogy demokratikus úton megvédjük”. Kertész kihangsúlyozta, hogy a támadás mellett a védekezéshez is „erős emberek” kellenek. Ezért „nagyon is el tudom képzelni, hogy látszólag a demokrácia védelmének érdekében cselekedve lassan kialakul egy »határőrség«, amely befelé is veszélyessé válik” – fejtette ki.

Arra a felvetésre, hogy ez lenne-e az oka annak, hogy a bevándorlók egy részétől félnek, Kertész úgy válaszolt: nem ez a lényeg. Az író úgy gondolja: az európai kultúrát és értékeket csak akkor lehet megóvni, ha „kifelé megvédjük, bent pedig megőrizzük a demokráciát” – mondta Kertész Imre. Arra a kérdésre, hogy van-e erre esély, azt mondta: „Nem tudom. Talán.”