A Kúria szerint a szabályozásból minden kizárt közterületnél egyértelműen ki kell derüljön a védett közérdek mibenléte, ezért a szabálysértési törvény felhatalmazásának kereteit meghaladja az az önkormányzati rendeleti rendelkezés, amely az önkormányzat illetékességi területének egészéről, vagy annak jelentős, összefüggő területeiről kizárja a hajléktalanokat. A kizárttá tett közterület lehatárolásának mindig egyértelműnek kell lennie - tették hozzá.
A Kúria által megsemmisített tíz pontban a II., a IV., a IX., a X., a XIII., a XIV., a XVI., a XVII., a XXI., és a XXII. kerület javaslatai szerepelnek, a hatályban hagyott négy pontban pedig a VI., a XI., a XVIII. és a XX. kerület által megjelölt közterületek vannak.
A Fővárosi Közgyűlés 2013. november 14-i ülésén fogadta el azt a rendeletet, amelyben kijelölték azokat a területeket, ahol szabálysértésnek minősül az életvitelszerű közterületi tartózkodás. Ennek a rendeletnek az első pontjában a főváros, a másodikban a kerületi területeket jelölték ki. A Kúria egy korábbi döntésével az 1. melléklet egy pontját már megsemmisítette, emiatt a rendeletet a közgyűlés tavaly december 3-án módosította.