Rétvári: Radnóti Magyarország igaz hőse

Hőse nem, az akkor lenne, ha fegyvert fog és harcol.Áldozata, ahogy nagyon sok más ember is a háború alatt.

(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- A RADNÓTI Radnóti Miklós✡ 1909. május 5-én született Budapesten, a Kádár utca 8-ban, zsidó családban. Születése édesanyja, Grosz Ilona (1881–1909) és ikertestvére életébe került. Édesapja, Glatter Jakab (1874–1921) kereskedelmi utazó volt. Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 Név 2 Élete 3 1928 4 1932 5 1935 6 1938 7 1940 8 1942 9 1943 10 1944 11 Összefoglalás 12 Lásd még 13 Forrás 14 Hivatkozás Név Az 1930-as években a Radnót falu nevét választotta, mivel Radnóton – Felvidéken, Gömör vármegyében - született a nagyapja. A falu neve ma Nemesradnót. Később Radnóczira változtatta. 1945 februárjában Gyarmati Fanni✡, Radnóti Miklós múzsája és felesége felhívta az akkori belügyminisztert, Erdei Ferencet, hogy közbenjárjon a névváltoztatás ügyében, hogy mire hazaér Radnóti, már az új nevét tudja használni. De nem ért haza, 1944. november elején elhunyt. Tehát a Radnóti csak költői név, eredeti neve Glatter, igazi neve Radnóczi. Élete Féltestvére, Erdélyi (Glatter) Ágnes szintén író, költő volt, baloldali értelmiségi, annak a Leon Alexnek (Löwinger Sándornak) a barátja, aki 1932-ben egy antifasiszta manifesztum címlapját tervezte. Erdélyi Ágnes Bukarestben részt vett a Déri-Deheleanu Gyula szervezte marxista szemináriumon, és tevékenyen bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Radnóti többször megjeleníti alakját műveiben. Auschwitzban halt meg, Radnóti szintén zsidó nevelőanyjával együtt 1944-ben, feltehetően természetes halállal. Első publikációját, egy prózai írást 1925. szeptember 15-én közölte az Új Századok című diáklap Mi szeretnék lenni? címmel. Miután az Új Századok megszűnt, főként a Haladás című diáklapban publikálta munkáit. A Haladást ifjúkori barátja, a kommunista Reinhold Alfréd alapította. 1926 őszén Hilbert Károly lakásában ismerkedett meg leendő feleségével, Fannival✡. 1927-28-ban elvégzett egy tanévet a csehországi Liberec (Reichenberg) textilipari főiskoláján. Mialatt Reichenbergben tanult, levelezésben állt Gyarmati Fannival✡, azonban szerelmes lett egy német lányba, Klementine Tschiedelbe is, akit költeményeiben Tininek nevezett. A lány sokáig emlékezett magyar udvarlójára, 1937 októberében Budapestre jött és találkozott az ekkor már nős költővel. Ezen látogatást követően írta meg Radnóti Emlék című költeményét. Ezt a Tinivel folytatott kapcsolatot az irodalomtörténet, éppen a Fannival való idilli házassága miatt, sokáig teljesen, vagy részben elhallgatta. Nem illett bele a hivatalos Radnóti képbe. Radnóti beszámolt Fanninak is a viszonyról. „Figyelj ide, kicsi Egyetlenem! Nagyon kell, hogy szeressük Tinit mind a ketten. Mert talán ő tette azt, hogy ma az enyém vagy. Ha ő akkor nem imád, akkor talán sohasem lett volna kitartásom, bátorságom elviselni azt a sok szenvedést, amit egy kis matrózruhás diáklány,te drága, okozott nekem, aki szép, színes leveleket várt tőlem, és a legtöbb, amit ígért, hogy testvérül fogad, akkor, amikor én szerelmesen és bolondul szeretettem. Tini adott erőt, drága,ez a tudta, hogy ő imád, és hogy ő legszebb az összes diákbarátnőd között. Akkor tudtam, és hittem, hogy az enyém leszel. És nem gyávultam el, és nem lettem keserű, lemondó ember. Ezért szeressük őt, drága mindenem, nagyon. Az első asszonyom volt. Jó, szerelmes szerető. Fontos ez drága! A legtöbb fiú elmegy valahová, és egy sötét utcába, és összeáll az első útjába kerülő nővel, aki trágár, és akinek a nevét sem tudja. És mély sebbel megy neki az igazi szerelemnek.” Egyszóval miközben ebben az időben Fannihoz is írt verseket, aki ekkor nem volt több 16 évesnél, Tinihez is megírta ugyanolyan forró, és ugyanolyan mély szerelmes verseit. Neki ajánlotta, „Tininek, a kis gép íróleánynak” azt a verssorozatot, amelynek kéziratára később ezt írta: „ Szerelmi ciklus 1927-28- ból.” Tini később hosszas nyomozás után, 1937-ben Budapestre utazik, hogy még egyszer találkozzon fiatalkori szerelmével. Radnóti ekkor már nős volt, két éve volt házas, és amikor ezt Tini megtudta, sírva futott vissza a szállodába. A költő belement a találkozásba, és a Múzeum kávéházban újra találkoztak. Sőt, Fanni is találkozott vele! Radnóti ezt a találkozást „Emlék” című versében örökítette meg: „Aj, feszeskemellű, fecskenyelvű régi lány, te régi költemény, most életem delén kérlek, ne légy goromba, fuss karomba és kívánj! A napból méz pereg, Oly rég nem néztelek, Fellebben lebke inged, Penderinted, szerteszáll, kis pára messze fenn és látlak meztelen, - aj, a fény remeg még, tíz éve emlék vagy te már!” 1928 1928 júniusában hazatért Liberecből a textilipari főiskoláról, majd nagybátyja nagykereskedésében, a Brück és Grosznál helyezkedett el, ahol könyvelői és kereskedelmi levelezői munkával volt megbízva. Októberben barátaival 1928 címmel irodalmi folyóiratot indítottak. A lapnak két száma jelent meg, s Radnótitól két verset (Sirálysikoly, Szegénység és gyűlölet verse) közölt. 1929-ben a fiatal csoportosulás Jóság címmel önálló antológiát jelentetett meg, amelyben Radnóti már tizenkét verssel szerepelt. Radnóti Miklós 1928-ban Chaplin: A cirkusz címû filmjérõl írt kritikájában a Hitler-fóbiás zsidó "művészről" ejt szót. "Azt hiszem... Charlie Chaplin ma talán egyetlen mûvésze a filmnek. A némaság és mozgás művésze és a rendezés, a technika ördögi mestere ez a furcsa, szomorú ember... Az életünk kegyetlen szimbóluma ez a film és ez a művész. Karikatúra. Mély, amilyen csak egy grószi karikatúra tud lenni, de jó és könnyes, olyan jóságosan fájdalmas, amilyen egy karikatúra nem lehet. Kényelmetlenül ismerõs nekünk ez az ember és egy-egy váratlan mozdulata." 1929-30-ban részt vett a Kortárs című, avantgárd szellemiségű folyóirat megalapításában és szerkesztői munkájában. 1930 júliusának végén Grosz Dezső feleségének rokonainál nyaralt a csehszlovákiai Trencsénben, itt tudta meg azt is, hogy a numerus clausus miatt a szegedi egyetemre vették fel és nem a pestire. 1930-ban egyik alapítótagja volt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma nevű baloldali diákcsoportnak. 1930. szeptember 12-én kereste fel a zsidó Sík Sándor✡ költő piarista paptanárt, neves cserkészvezetőt és irodalomprofesszort, s egyhamar a privát szemináriumába került be, amelyet Sík a piarista rendházban tartott. Sík Sándor a fiaként szerette Radnótit, s egyúttal nagy hatást is gyakorolt rá, gyakran tettek közös sétákat a Tisza-parton, s a költő későbbi katolizálásában is döntő szerepe volt. Erről a napról Radnóti ezt írja Fanninak: "Bár én élhetnék Pesten, mondja [Sík Sándor], mikor megtudja, hogy odavalósi vagyok - miért Szegeden jár egyetemre? Kicsit elkeseredve mondom neki: mert van egy hibám, fõtisztelendõ úr, zsidó vagyok, kénytelen voltam." Szegeden került kapcsolatba az illegálisan működő kommunista párttal is, ekkoriban írt néhány munkásmozgalminak nevezhető verset. A zsidó Hont Ferenc felkérésére kompozíciót írt Téli kórus és Acélkórus címmel a szegedi munkás szavalókórus számára. Elkerülte a szegedi letartóztatási hullámot, ám a titkos nyomozati jelentésekben Radnótit mint a társadalomra veszélyes elemet említik. Idegen volt számára a mozgalmi munka, s Gyarmati Fannit, aki kapcsolatban állt az illegális kommunista párt Rajk László-féle csoportjával, is óvta tőle: „Látod Drága így néznek ki a mi kommunistáink. Gyuri [Bálint] is, Lakatos [Péter Pál] is, Forgács [Antal] is. Ne tartozz közéjük Drága szívem. Divat ez most. Az igazi robbanó elemek hallgatnak most.” Második verseskötete 1931 márciusának végén látott napvilágot, a Fiatal Magyarország kiadásában. Címe: az Újmódi pásztorok éneke. A kötet harmincegy verséből tizenkilenc Szegeden íródott. A könyvet 1931. április 11-én a budapesti ügyészség „az 1929. évi VII. t. c. 2. szakaszának I. pontjába ütköző szemérem elleni vétség és az 1879. évi XL. t. c. 51. szakaszába ütköző vallás elleni kihágás...” címén elkoboztatta, a királyi főügyész egyúttal azt is indítványozta, hogy a sajtótermék összes fellelhető példányát, valamint magát a kéziratot is foglalják le. Házkutatást rendelt el mind a szerzőnél, mind a kiadó nyomdatulajdonosnál is. A szegedi lakásán tartott házkutatás hatására írta meg Radnóti az 1931. április 19. című költeményét, amelynek alcíme és kezdő sora egyezik: „Új könyvemet tegnap elkobozták”. Június 11-én Radnóti beszámolt barátjának, Szalai Imrének: „Kedves jó Imrém, ne haragudj, hogy csak most írok Neked, de sem időm, sem erőm nem volt hozzá. Sok minden pimaszság történt velem az utóbbi időben. Most csak sürgöny stílusban adom le, személyesen majd többet. Azt hallottad talán, hogy az Újmódi Pásztorok Énekét az ügyészség elkobozta, hogy üsse laposra őket az istennyila. Közszeméremsértés és vallásgyalázás okából. Az egyetemen kirúgásomat a jogerős ítéletig fölfüggesztették. Ha megjön, repülök.” 1931. július-augusztusban járt először Párizsban, ahol nagy hatással volt rá a Gyarmatügyi Kiállítás. „Most nagy a négerláz itt Parisban és hatalmas kötet néger anthologiák jelennek meg.” Ez Radnótiban is felébresztette a kíváncsiságot Afrika művészete iránt. Számos néger-tematikájú verset írt, ezek közül az Ének a négerről, aki a városba ment című a legismertebb. 1943–1944 fordulóján egy kötetnyi néger mesét fordított le, ezek a korábban kiadatlan, hasonló tematikájú versfordításaival közösen a Karunga, a holtak ura című kötetében láttak napvilágot, 1944-ben. Radnótira hatással volt a francia főváros liberális viselkedéskultúrája is, például az, hogy kézen fogva sétáló szerelmespárokat lehetett látni az utcán, akik néha még csókolóztak is. 1931 novemberében ezt írja: "Az istenit a zsidóságomnak! A fene rágja ki a taknyosait, minden évben újra jön ez, mindig újra. Még ma is. Egyetemi proletárok? Marhák. Pedig ha engem egyszer megrúg vagy megüt valami pofa, akkor ott vér fog folyni, mert én összetöröm a falon a fejit. Békességes ember vagyok, drága, de ha hozzám nyúlnak, akkor ütök." 1931. december 8-án sor került verseskötete perére zárt tárgyalás keretében. A Töreky-tanács első fokú ítélete az Arckép és a Pirul a naptól már az őszi bogyó című verseiért vallásgyalázás miatt nyolcnapi fogházbüntetésre ítélte. A költő az ítélet ellen fellebbezett, ehhez a zsidó Sík Sándor levelét is mellékelte. A szerzetes megvédte tanítványát a vallásgyalázás vétsége ellen, véleménye minden bizonnyal mérvadó volt, hiszen az 1932. május 19-i fellebbviteli tárgyalás során az ítélőtábla zsidó Gadó-tanácsa ugyan helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a büntetés végrehajtását azonban egy év próbaidőre felfüggesztette. 1931 decemberében Sík Sándor✡ felkérésére egyetemi előadást tartott a kortárs magyar líráról (megfeledkezve arról, hogy ő zsidó). 1932 tavaszán írta Ének a négerről, aki a városba ment című költeményét. 1932 Radnóti 1932 júniusában a Valóság című folyóirat munkatársa volt. Ebben a hónapban három hetet töltött Tátraszéplak fölött egy kis kunyhóban a Dóczi fivérekkel (György és János) és a „humanizmust” éltető, fasizmusellenes, később Radnóti sorsára jutott zsidó Bálint Györggyel. Itt önképzőkört szerveztek maguknak, esténként gyertyafénynél Dóczi György a Tőkéből olvasott fel, amit hosszúra nyúló viták követtek. Ezen nyaralás emlékét idézi fel Radnóti Férfinapló 1932. július 7. című műve. "Világképem kialakulására nagy hatással volt Marx műve, holott csak Kautsky magyarázatából ismerem, s a körülötte dúló irodalmat is hiányosan és tervszerűtlenül." 1932 nyarán Párizsban tartózkodott, ahol kapcsolatba került a Francia Kommunista Párttal. [1] Ősszel tanári alapvizsgát tett. Részt vett az Országos Ifjúsági Bizottság szegedi csoportjának, valamint a Hétvezér utcai munkásotthon szavalókörének munkájában is. 1933 február elején a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma kiadta Lábadozó szél című kötetét. A címlap linómetszetét a marxista Dóczi György készítette. A kötetről több kritika is megjelent, ám Radnóti számára a legfontosabb, Babits Mihályé volt számára az összes közül legfájdalmasabb. Babits a Nyugat 1933. február 16-i számában megjelent Új népiesség című írásában taglalta a könyvet Sértő Kálmán kötetével egyetemben, kifogásai között szerepelt Radnóti költői nyelvének keresettsége és erőltetett népi fordulatai (röviden zsidós stílusa – a szerk.). „...[Radnóti Miklós], akinek új könyve paplanomon hever, s akinek modern szabadvers-uniformisa alatt halkabb líra gyenge szíve dobog: ilyen virágénekeket dalol: Minden alszik itt, két virág is szotyogva egymásra hajlik... s rotyogva nő... Ahol a virágok is szotyognak és rotyognak, ott nem csoda, ha a napfény »hasra fekszik utakon, és nagyokat mélázva vakarja farát«. Ebben a költészetben a Kraftausdruckok pótolják az erőt, a pongyolaság a spontánságot, paraszti születés a hivatottságot s a fenegyerekség a tehetséget.” A kritikán Radnóti felháborodott, noteszébe 1933. február 17-én a következő bejegyzést írta: „Megjött az új Nyugat. Babits brutálisan nekimegy új könyvemnek.” Egyidejűleg két, verseskötetben meg nem jelent gúnyverssel „állt bosszút” zsidó módra Babitson, ezeknek kézirata Radnóti hagyatékában maradt fenn. 1934-ben még ezt is írja Babitsról: "Az agg koszorús nem szereti a kényelmetlenül »Nagy tehetségű« fiatal költőket. Azaz engem." Az egyik említett gúnyvers: Április Mélán, rozsdálló róka zászlós farkára száll a csipogó madár és fene farkasokkal göndör barik ügetnek együtt, hogy lássák, ha kontyba űl asszonyom fején a kemény aranysörény. És csudálják róla verseim, melyek gurulnak ott az ég tetején; madár eltátja csőrét úgy csudálja s csudálja róka, farkasok. Barik is olykép: hogy Szájukból kibillen fogsoruk! Ajánlás: Ó, emberek! Babitsnak torkát Fojtsa füstként e boldog ének és pöttyentsen fejére fán rejtező madár. A másik gúnyvers: Bántott az agg koszorús; fűzött hagymából legyen a koszorúja! s puhácska fűre ha gondolja hogy ül, sündisznó tű-tüskéje fogadja farát a fogas pihenésre Ez a düh a következő években is tüzelte Radnótit a művészetét szerinte el nem ismerő Babits ellen. Ugyanakkor, mint ezekből a korai versekből is kitűnik, Radnóti közepes tehetségű költőnek indult, korántsem volt született lángelme, de a zsidókra jellemző fanatizmusával, dinamizmusával, erőszakosságával sikerült valamelyest fejlesztenie költői képességeit. Radnóti jellemrajzának egy másik fontos összetevője, hogy néha kimondottan agresszív fiatalembernek tűnik, azt írja, levágja egy ügyvéd kezét, ha nem tudja elintézni azt, hogy ne Radnóczira magyarosítsák a nevét, Babits Mihályról egy hisztérikusabb pillanatában úgy véli, hogy szitává kéne lőni, amiért az nem neki ítéli meg a Baumgarten-jutalmat, stb. "Szitává kéne lőni ezt a rohadt diktátort, ezt az idegbeteg átkot a magyar irodalom testén." 1933. február 19-én a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának művelődési programja keretében tartott előadást Az új magyar költészet és irodalmi problémák címmel – mintha nem is zsidó lenne. 1933. július 17-én egy hétre Nagyváradra látogatott húgához és nevelőanyjához. Ott tartózkodása során a Nagyváradi Naplóban jelent meg judeokommunista féltestvérének, Erdélyi Ágnesnek ajánlott verse, ennek címe: Nyújtsd harcos kezed Testvérem. 1934-ben bölcsészdoktori értekezésének címe Kaffka Margit✡ művészi fejlődése, melyet a zsidó írónőről írt. A költő családi nevét a B. M. 42986/1933/III. sz. határozatával „Glatter”ről „Radnóczi”-ra változtatta. Kedves Glatter úr! Van szerencsém értesíteni, hogy a Belügyminiszter az ön nevének Radnóczi névre történt magyarosítását engedélyezte. Nem vigasztalásképpen mondom, de sokkal különb, mint a Radnóti. Sok sikert kívánok a vizsgájához. Maradok szíves üdvözlettel: dr. Szigeti László ügyvéd 1935 1935. augusztus 11-én feleségül vette Gyarmati Fannit, dr. Gyarmati Dávid Dezső és Weisz Aranka lányát, s a Pozsonyi út 1. számú házban béreltek lakást. Gyarmati Fanni ma is ott él. Radnóti 1935. szeptember 2-án szerepelt először a Magyar Rádióban, verseit a zsidó Vas István✡ társaságában olvasta fel. 1937. január 30-án jelmezbált rendezett Vajda Ernő✡ és neje Reismann Mariann a Windsor panzióban. Radnóti és felesége Molnár Ferenc✡ Liliom című darabja szereplőinek, Liliomnak és Julikának öltöztek be. 1937-ben verset írt a Spanyolországban a nemzetiek által kivégzett homoszexuális, kommunistabarát költőről: Federico García Lorca „Mert szeretett Hispánia s versed mondták a szeretők, - mikor jöttek, mást mit is tehettek, költő voltál, - megöltek ők. Harcát a nép most nélküled víjja, hej, Federico García!" Gogolák Lajos az egyébként 1938-ban betiltott, az ifjú katolikusokat egybegyűjtő Korunk Szava folyóiratban csípte meg Radnótit azzal, hogy a „népi és talajszerű magyar szabadsággondolathoz” nincs köze. Radnóti neki is zsidósan gyűlölködő gúnyverssel válaszolt, mint oly sokszor, a szerző folytonos panaszkodására utalva. "Meggyógyultál és nyakig ülsz te megint a mocsokban és amit írsz, ujra nagy pofonért kiabál Most is hát kiderült, hogy joggal utáltalak eddig: Elvihetett volna s undorodott a halál." Július 14–15-én jelen volt az Írók Nemzetközi Egyesülése a Kultúra Védelmében nevezetű baloldali írószervezet által megrendezett kongresszus záróülésén Párizsban. A szónokok Federico Garcia Lorca arcképe alatt beszéltek, az elnök a filoszemita Heinrich Mann, a szónokok közt van Pablo Neruda, Louis Aragon, Bertolt Brecht a tiszteletbeli zsidó, André Malraux. Megismerkedtek Pierre Robin francia költővel. Részt vettek július 24-én a Spanyol Köztársaság melletti szolidaritás jegyében rendezett antifasiszta tömegtüntetésen, melyen a résztvevők egyúttal támogatásukról biztosították a világ számos pontjáról emberölési szándékkal Spanyolországba özönlő fajtársaikat (több 100 000 embert öltek meg a derék „köztársaságiak”, azaz kommunista zsidók, különösen papok, szerzetesek, apácák szadista meggyilkolásában lelték örömüket lásd Tristan Tzara✡, Emma Goldman✡, Alexandr Orlov, Lazar Stern✡, Ernst Toller✡, Milton Wolff✡, Leon Blum✡, Rajk László✡, Gerő Ernő✡, Münnich Ferenc✡, stb.) A tüntetők kitűzik a spanyol köztársasági lobogót és pénzt gyűjtenek a terroristák támogatására. Ez az esemény ihlette Hispánia, Hispánia című versét, amelyet 1939-ben Pierre Robin franciára is lefordított. "De jönnek új hadak, ha kell a semmiből, akár a vad forgószelek sebzett földekről és a bányák mélyéről induló sereg. Népek kiáltják sorsodat, szabadság! ma délután is érted szállt az ének; nehéz szavakkal harcod énekelték az ázottarcú párisi szegények." (Hispánia, Hispánia – részlet) 1938 Radnóti levele egyik ismerősének 1938. augusztus 24-i keltezéssel: "Kedves, jó Uram, távoli barátságunkra hivatkozva arra kér, hogy mondjam el Önnek a véleményemet azokról az eseményekrõl, melyek napjainkban történnek. Azt írja, hogy újabban erõsen rokonszenvez egy politikai párttal, de tépelõdõ természet lévén, nem tud még határozni. Megemlíti, hogy tépelõdései közben gyakran gondol rám és ez rendszerint zavarja állásfoglalásában. Mit szól ezekhez a dolgokhoz egy magyar költõ, akinek a bõrére megy a játék, - kérdezi levelében. Nyugodtan írhatta volna így is: akinek az életérõl van szó. Mondatában a magyar költõ megjelölésnél kissé erõsebben, vastagabban fogott a tolla. Tétovázott azon, hogy mit is írjon. Magyar költõt, vagy magyarul író költõt. Lehet, hogy csak a tapintat választatta Önnel végül is az elõbbit, mindegy. Akkor is köszönöm. S nem hiszem, hogy belép a pártba." Radnótit foglalkoztatta az öngyilkosságba menekült költő gondolata, a Csütörtök című versében szereplő "T" Ernst Tollert ✡ jelöli, J M egy bizonyos Mahon nevű, a német "megszállás" után öngyilkosságba menekült költőt, míg P R Pierre Robint. Ernst Toller✡ kommunista író, felforgató és politikus volt Németországban az első világháború idején, a Bajor Tanácsköztársaság kommunista elnöke, aki a bolsevik rémuralom bukása után külföldre menekült, majd a spanyol polgárháborúban spanyol hazafiakat gyilkoló (főként zsidó) kommunistákat támogatta, és összes pénzét spanyol polgárháborús "menekülteknek" adta. Csütörtök "New-Yorkban egy kis szállodában hurkot kötött nyakára T, ki annyi éve bolyong hazátlan, tovább bolyonghat-é? Prágában J M ölte meg magát, honában hontalan maradt, P R sem ír egy éve már, talán halott egy holt gyökér alatt. Költő volt és Hispániába ment, köd szállt szemére ott, a bánaté; s ki költő és szabad szeretne lenni, egy fényes kés előtt kiálthat-é? Kiálthat-é a végtelen előtt, ha véges útja véget ért; a hontalan vagy láncon élő kiálthat-é az életért? Mikor harapni kezd a bárány s a búgó gerle véres húson él, mikor kígyó fütyül az úton, s vijjogva fújni kezd a szél." 1939-ben a szexuális perverziókkal házaló zsidó Sigmund Freud✡ halálhírére Radnóti megemlékezett fajtársáról. „Tegnap meghalt Freud. Milyen jó volt éreznem, tudnom, hogy él valahol. Nagy tudós volt és nagy művész, sokáig éltem a »légkör«-ében, sokáig nevelt, szerettem. S gyászolom.” 1939-ben fellángolt a Mi a magyar?-vita Szekfű Gyula✡ kezdeményezésére, egy 1938-ban megjelent Farkas Gyula által írott mű utóhatásaként. Radnóti tudatosan nem foglalt állást a vitában. "Este az Aranykacsában, Péter Bandi, Reitzer Béláék, Bálinték, Vas Pista✡. A "Mi a magyar?" - vita elfajulásáról és túltengéséről esik szó. Ezt mondom: Mi a magyar? Olvassátok Aranyt és Petrovicsot. Megtudjátok. És írjatok magyarul, becsületesen, azok magyar művek lesznek. De, - teszem hozzá dühösen, - aki túl sokat beszél arról, hogy "mi a magyar", a helyett, hogy alkotna, azt szájon kell vágni, hogy kiesik mind a harminckét foga. Reménytelen és hánytató viták. "Zsidók és nemzsidók" egyaránt beleõrülnek a fajba, egyre inkább valóság lesz bennük ez az ostoba, zavaros, soha végig nem gondolt fogalom, használják és számolnak vele, és lélekben hazudnak maguknak. Mindenki hülye és kényelmes körülöttem? A Mi a magyar? után azt kérdezik, hogy Mi a zsidó? És verejtékeznek. Mert mi is hát? Mert a Mi a magyar?-nál én előveszem Aranyt vagy Petőfi-Petrovicsot, a mi a német?-nél Goethét és – Heinét, a franciánál Racine-t, Baudelaire-t vagy Apollinaire-Kosztroviczky-t, és a zsidónál... no úgye, mit vesztek elő a zsidónál? Szt. Pált, vagy netalántán Dávidot vagy Salamont?" 1940 Hozzákezdett Guillaume Apollinaire verseinek fordításához. 1940-ben megjelent Vas Istvánnal✡, közösen fordított Guillaume Apollinaire válogatott versei. Vas István✡ Radnóti egyik legközelebbi barátja volt. A katolizált (és szocialista) Vas a ’40-es évek végén úgy vélekedett, aki zsidónak születik, két dolgot tehet: vagy azt mondja, zsidó vagyok, vagy azt mondja: nem akarok zsidó lenni; de azt nem mondhatja, hogy nem vagyok zsidó: "Ha megpróbálok visszaemlékezni, hogy mirõl beszéltünk Radnótival sűrű és hosszú együttléteink közben, egyetlen témára bukkanok - és ez a zsidóság kérdése volt. Az én álláspontom röviden összefoglalva az volt, hogy ha az ember zsidónak született, mindössze két lehetõsége van. Vagy azt mondja: "zsidó vagyok", vagy azt mondja: "nem akarok zsidó lenni" - én az utóbbit választottam - de azt semmiképpen nem mondhatja, hogy "nem vagyok zsidó". Márpedig Miklós éppen ezt mondta: csinálhat Hitler, amit akar, és ez az egész világ a feje tetejére állhat, õ akkor sem zsidó. Miklósnak ebben is igaza volt - ami õt magát illeti, természetesen. Vértanúja lett ennek az igazságnak." Ám Vas szerint Radnóti életének utolsó szakaszában a "nem vagyok zsidó" attitűdből mégiscsak "nem akarok" lett. 1940-ben ezt a verset írja Naplójában: "Megboldogult az Úrban / Heine, / Kárhozat jusson néki, de / hely ne / A Reichsdeutsche Literatúrában. / A gyerek kérdez: / Miért? Mert megholt? / Zsidó volt. / Zsidó volt? Heine? / Ejnye. Ejnye." 1940. szeptember 9-én kezdte meg első munkaszolgálatát a IX. kolozsvári hadtestparancsnokság X. munkaszolgálatos zászlóaljában, a 209/16. munkásszázadban. 1941-ben beleszeret felesége barátnőjébe (!), Beck Judit✡ festőművésznőbe (akinek későbbi férje a magyarellenes Major Tamás✡ volt) , felesége tudtával egy évig tartott a viszony. Közben össze is jártak, és a szerető önportréja ott függött az otthonuk falán. Radnóti megértést és türelmet várt el a feleségétől, aki erre törekedett is, küzdve az amúgy természetes féltékenység érzésével. Hogy mely verseket ihlette e kapcsolat, az vita tárgya, azonban az ismert, hogy Radnóti Harmadik eclogája hozzá szól. 1941-ben Babits halálával megszűnik a zsidópárti Nyugat lapengedélye, mely laphoz "átkos, szabadkőműves emlékek tapadnak, "Fenyő Maxi" és Hatvany stb" "Újra temetünk. A Nyugatot. Elkésve, hat óra tájt érek a kávéházba. Sokan vannak, - érzem, hogy lesik az érkezőket. Illyés: "Ülj le, ne csodálkozz, ne háborodj fel, ezen már mind túl vagyunk, a Nyugatot betiltották, címet keresünk egy új folyóiratnak. Ezek az eddigi ötletek..." Meghűl bennem a vér s bőszít, hogy "nem háborodnak fel eléggé"; bizonyára már megtörtént." Szegedi barátai közösen 1941. október 30-án megkoszorúzták Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírját a Kerepesi temetőben. Gyarmati Fanni✡ így írt erről naplójában: „Félhivatalos tüntetés ez…” 1941. november 1-jén részt vett Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál rendezett néma tüntetésen. 1941. november 3-án Radnóti ezt írja Napló-jában: "Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki »reprezentálta« hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír. »A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyírő József erdélyi író reprezentálta. Nyírő az UFA számára többek között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”« Most, hogy másolom az újsághírt (Hétfő reggel nov. 3.) már csak tűnődöm... Véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon? Még antológiában sem. Gatyába kötve sem..." (Radnóti Miklós: Napló. Magvető, 1989, részlet, 197. oldal. 1941. nov. 3.) [2] Radnóti itt tehát egy makulátlan, jelentős hazafit, erdélyi nagy magyar írót támad, aki Radnótival ellentétben, aki akkor épp a háború ellen destruált, kiállt a magyar érdekek mellett, a legutolsó időkig a soproni parlament tagjaként támogatta az igazságos magyar és német revíziót és Erdély jogos visszacsatolását. Radnóti egyúttal nem hagy sok kétséget antifasizmusa, Hitler-ellenessége felől sem. Július 1-jén újabb munkaszolgálatos behívót kapott. Aláírásgyűjtés kezdődött a kiszabadítása érdekében. 1942 1942 új évét köszöntő cikkében Horváth Béla egy Vajthó László által szerkesztett, Szalai Sándor felelős kiadásában a Dante Könyvkiadónál megjelent költészeti gyűjteményt leplezett le. Ebben az antológiában "egy nyüzsgölődő csapat jelentkezett, mely korábban többet zajongott, holott erre éppoly kevés joguk van, mint például Bertchold (!) Brechtnek magát németnek nevezni. E nyüzsgő csapat tagjainak sincs joguk még csak szenvelegni se, hogy költők." "Itt van az egész csapat, Radnóti Miklós✡, Rónai Mihály András✡, Vas István✡, Faludy György✡, Fenyő László és valamennyi." Nem volt titok abban a városban, melyet ekkor a film- és szórakoztató ipar és a bulvárújságírás fertőjével azonosítottak, hogy a középiskolai tanár Vajthó Lászlót az összeállításban Radnóti Miklós segítette, sőt nagy valószínűséggel ő válogatta a kortárs költőket. "Mielőtt nekikezd, nagyon kérem, olvassa el H.B. cikkét a Vigília januári Számában. Nos ez a cikk aljas és ocsmány, elnézést kérek, de nem tudok más kifejezést találni rá, tele gyanúsítgatásokkal a rendőrség felé e jogot nem ismerő világban, piszkolódó és irodalomalatti. Mért nem internálnak engem is többek között, mint a filmeseket? Csodálatos párhuzam, a százezreket kereső filmesek és nehány költő... H. B.-t eddig lelkiismeretlenül jó újságírónak tartottam (mint Milotait, Oláh Gy-t, vagy akár Zsolt Bélát és nagyon gyönge bádoghangú költőnek, afféle pojácának, de a Miasszonyunk Bohócára gondoltam arra, hogy mindenki képessége, tehetsége szerint szolgálja az Urat. Ő úgy, hogy verszakonként, három szentet rángat le az égből... Vigíliabeli cikke óta féregnek tartom. Gondolja el professzor Uram, senki a nevét nem ismerte, s jött az „új világ” elszegődött Ignotus Pál✡ szolgájának az Esti Kurírhoz, ha ez a hülye fogalom a „zsidóbérenc” egyáltalán van, akkor benne öltött testet, úgy kiszolgálja e kereskedő lap közönségét, hogy Zsolt Béla se tudná különbül. A Színház Film és Irodalom c. leánykereskedelmi hetilapba folytatásos regényt ír Pepinkáról Szomori stílusában, karácsonykor a népszavába ír verset, (mert ő baloldali is) de denunciálja Faludy Györgyöt✡, akit, mint irodalmi jelenséget én sem szívelhetek, de H.B.vel rokon jelenség!) mint kommunistát és irodalmi alvilágnak nevez öt-hat zsidó származású költőt (gondos válogatás ilyen szempontból) s köztük három valóban kitűnőt, akik közül az egyik épp úgy tanúsítványos, akár a Vigília szerkesztő Just Béla (akiről egyszer külön beszélek Professzor Úrnak, s aki Puszta Sándor-t ,[ ó jaj] stb. reklamálja ugyanezen tárgyban írott cikke során.) A gyomrom émelyedik. Eleinte arra gondoltam, hogy visszaütök, de legjobb barátaim, Fanni, Gyula, Gábor azt mondják, hogy a férgekre ne taposson rá az ember, mert a cipősarkára ragad, hanem fricskázza le magáról, szó nélkül, undorodva. Mélyen katolikus léleknek tartom magam, talán a Professzor Úr is annak tart – íme a kérdés... összefér e ez az egész mocskosság Possonyi és Just urak katolikus lelkiismeretével, akik egy ún. katolikus tekintélyét és hasábjait odaadják ilyesmire? H.B. féreg, rendben van, lefricskázom magamról, de abban még nem döntöttem, hogy Possonyi Urat kioktassam-é a katolikus lelkiismeretre... Mit gondol erről Professzor uram?.. (...) Engedjétek meg, hogy undorodjam!" Horváth Béláról is írt versecskét: „Csússz, mássz lábam alatt, nézd! El se taposlak, – utállak! Féreg vagy s férget irtani undorodom.” 1942. március 15-én a Történelmi Emlékbizottság háborúellenes tüntetést kezdeményezett Budapesten, a Petőfi-szobor előtt, ezen Radnóti is jelen volt, miközben az országnak a történelem legpusztítóbb háborújában kellett helytállnia. A háborúellenes tüntetéseket mindkét világháború idején kommunista, zsidó és hazaáruló elemek szervezték, akiknek elsősorban nem az ország érdeke lebegett a szemük előtt, számukra személyes biztonságukért a háborús vereség, az ország kirablása, megcsonkítása sem lett volna elég drága, amint az bekövetkezett 1918-ban a Trianonhoz vezető eseményekkel. 1942-ben Komlós Aladár✡ kéziratot kért az általa szerkesztett Ararát évkönyv számára Radnóti Miklóstól. A „Magyar zsidó évkönyv” 1939 és 1944 között megjelent hat kötetét a Pesti Izraelita Leányárvaház adta ki, jótékony céllal, a szerkesztőnek azonban az volt a szándéka, hogy az almanachot a magyar zsidó irodalom orgánumává formálja. Radnóti elutasította a felkérést. Komlós Aladártól✡ 1942-ben azt írta Radnótinak küldött – elveszett vagy lappangó válaszlevelében: „azt kérdeztem tőle: mit szólna ahhoz az amerikai néger költőhöz, aki testvérei lincselése idején félrefordulna, és azt mondaná, ő Longfellow, Poe, Walt Whitman versein nevelkedett, tehát nem négernek, hanem amerikainak érzi magát, s így a lincseléshez semmi köze.” Radnóti Miklós levele Komlós Aladárhoz: "Kedves barátom, mindenekelőtt ne haragudj, hogy egyhetes késéssel válaszolok leveledre. Ennek egyik oka hanyagságom és nehézkességem, ez tudom, nem enyhítő körülmény, de a másik ok mindenesetre felmentést ad: nem akartam néhány sorban válaszolni Neked, nem akartam csupán a kérdésekre felelni. Azonban essünk át előbb ezen, ez az egyszerűbb rész. Természetesen félreértés történhetett, azért „természetesen”, mert szinte megszoktam már, hogy a mondások úgy kerülnek tovább, ahogy elhangzottak. Nem vagyunk „fachéban”, csak elhidegült közöttünk a barátság a zsidókérdésben stb. (s ezt őszintén fájlalom). Legutóbb Vihar Bélával beszélgettem ilyen kérdésekről, s ő Rád hivatkozott valamelyik érvével kapcsolatban. Mondtam, hogy Veled nem értünk egyet ebben stb. ... ennyi az egész, szó sincs haragról vagy másról. Viszont baráti mozdulatod, hogy e néhány sort megírtad, s az, hogy e kérdésben nézeteimet hallomásból ismered, mint írod, indít arra, hogy ne csak a föntieket írjam meg Neked. Úgy emlékszem, hogy mi beszélgettünk ezekről a dolgokról, s ha Te nem emlékszel, mégis meg kell magyaráznom magatartásomat s hogy miért utasítottam vissza kétszer szíves szerkesztői meghívásodat (Ararát almanach), miért nem csatlakoztam munkádhoz, miért hidegült el a viszony közöttünk, miért helytelenítem vállalt szerepedet, kritikai szempontjaidat stb. Igyekszem megmaradni a levélforma keretei közt, s ha itt-ott talán töredékes leszek, folytasd, légy szíves, a gondolatot, hisz nem új és nem ismeretlen előtted, igyekszem a műfaj lazább törvényeivel kissé kényelmesebbé tenni ezt a nehézkes explikációt. Hogy is kezdjem... A szobám falán három „családi kép” van, három fényképmásolat. Barabás egyik meglehetősen ismeretlen Arany-festményének másolata, ugyanerről a festményről külön a fej, és Simó Ferenc egy nemrégiben fölfedezett festményének másolata az öreg Kazinczyról. A Kazinczy-képről csaknem mindegyik „nem bennfentes” látogatóm, de az Aranyról is sokan (nem közismert, népivé stilizált arc) megkérdezik: „a nagybátyád?” vagy „a rokonod?” Igen – felelem ilyenkor, Arany és Kazinczy. S valóban nagy- vagy dédnagybátyáim ők. S rokonom a hitét váltó Balassa, az evangélikus Berzsenyi és Petőfi, a kálvinista Kölcsey, a katolikus Vörösmarty vagy Babits, avagy a zsidó Szép Ernő✡ vagy Füst Milán✡, hogy közelebb jöjjek. S az ősök? A Berzsenyi szemével látott Horatius éppúgy, mint a zsidó Salamon, a zsoltáros Dávid király, Ésaiás vagy Jézus, Máté vagy János stb., rengeteg rokonom van. De semmi esetre sem csak Salamon, Dávid, Ésaiás, Szép Ernő✡ vagy Füst✡! Vannak távolabbi és közelebbi rokonaim. Nem mondtam ezzel újat Neked, azt hiszem. Ezt így érzem, és ezen a „belső valóságon” nem változtathatnak törvények. Zsidóságomat soha nem tagadtam meg, „Zsidó felekezetű” vagyok ma is (majd később megmagyarázom, miért), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom, és nem „szellemiségem” és „lelkiségem” és „költőiségem” ősi meghatározójának. Még szociálisan is csupán botcsinálta közösségnek ismerem a zsidóságot. Ilyenek a tapasztalataim. Lehet, hogy nincs így, én így érzem, és nem tudnék hazugságban élni. A zsidóságom „életproblémám”, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, rokonaimat felsoroltam, s nem érdekel (csak gyakorlatilag, „életileg”), hogy mi a véleménye, erről a mindenkori miniszterelnöknek, Maróthy–Meizlernek, Féjának vagy Sós Endrének. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én „nemzetem” nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is – (ne nevess ki, tudom, hogy megjártad a háborút, de az más volt, nem volt megalázó), kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig nem érő költőcskék futkosnak, használhatatlan és használatlan tanári oklevéllel a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen ez sem változtat. Kissé patetikus vagyok, ne haragudj, s ez a levél is nyúlik, nyúlik, s úgy érzem, semmi újat nem mondok Neked, s hogy egyetértünk. Vitatkozz! Mibe kötnél bele? Igen, tudom már, visszatérek. Nem érzem zsidónak magam. Miért vagyok mégis zsidó vallású? A valláshoz semmi közöm, a faj stb. szellemalakító erejében csak igen-igen kis mértékben vagy még annyira sem hiszek. Hát nehéz megmagyaráznom, s nehezítésül még hozzáteszem, hogy ha valláshoz egyáltalán közöm van, akkor a katolicizmushoz van közöm. Költői pályám legkezdetén, huszonkét éves koromban elkobozták a második verseskönyvemet, pörbe fogtak és elítéltek vallásgyalázásért. "Huszonkét éves vagyok. Így nézhetett ki ősszel Krisztus is ennyi idősen; még nem volt szakálla, szőke volt és lányok álmodtak vele éjjelenként!" Ez volt a vers, Töreky súlyosbító körülménynek vette, hogy „más vallás tisztelete tárgyához hasonlítja magát”, s majdnem egyetemi pályámba került, mert a József Attila révén legendássá lett Horger Antal kari ülés elé vitte a dolgot. Sík Sándor✡ mentett meg, sőt a piarista rend tagjai nevében levelet adott a táblai tárgyalásra, amely szerint egyházi szempontból semmi kivetnivalót nem találnak a versben. A Tábla felfüggesztette a büntetést, el is évült. Akkoriban elhatároztam, hogy megtérek, hogy ne „más vallás” jelképeivel éljek, mert ez nékem nem „más” vallás, s az Újtestamentum költészete éppúgy az enyém, akár az Ótestamentumé, s Jézusban is „hiszek”, nem tudok jobb szót rá, bár a hit... De aztán egyre rosszabb lett zsidónak lenni, itt-ott előnyöm lehetett volna a „vallásváltoztatásból” s ez megcsúfította; a gyámomat egyre jobban megszerettem, neki nagyon rosszulesett volna stb. Szóval maradtam vallásra is zsidó. De költőségem szempontjából ez nem lényeges. A tanúsítványos Vas István költészetében több szerepe van a zsidóságnak, mint az enyémben, vagy a zsidó Zelk Zoltánéban. Nem hiszek hát a „zsidó-író”-ban, de a „zsidó irodalomban” sem. A gyakorlat, ne haragudj, engem igazolt. Néha nézegetem a zsidó lapokat... féltehetségek és gyönge tehetségek menekülnek egy kis meleg közösségbe, mert a szabad írói versenyt nem bírták volna zsidótörvény és 1942 nélkül sem, és két-három ragyogó költő és író kenyérért, száraz kenyérért és nagyon kicsinyke elismerésért. Mert ott is szolgálni kell, sőt, kiszolgálni. S láttam híradást irodalmi esetről, amiben Gergő Hugó neve „fettel” volt szedve, a Szép Ernőé✡ „petittel”. S az olyan író, aki azelőtt nem vett részt zsidó alkalmi megmozdulásokban – de most, a zsidótörvények óta felfedezte magában a zsidót –, kicsit olybá tűnik nekem, mint a nevét visszanémetesítő sváb származék, kicsit disszimiláns nekem. Ezért nem adtam írást felekezeti kiadványnak. S esztétikai síkon? Vihar Béla beszélt valami zsidó antológiáról. Ingerkedve mondtam neki: ha Patai, Gergő, Szabolcsi, Sót, Bernát stb. kimaradnak belőle, de Szép Ernő✡, Nagy Z., Füst Milán✡ és Vas István✡ (mert faj vagyunk ugye maguk szerint) benne lesznek, akkor szép magyar versgyűjtemény lesz. Körülbelül ez a véleményem a „zsidó irodalomról”. Ne haragudj, hogy agyonírtalak, Te vagy az oka, a megtisztelő kedvességed, s ne haragudj, zavaros talán ez a levél, de valamit mégis mond, ha vázlatosan is arról, hogy mit gondolok ezekről a dolgokról. Szeretettel és tisztelettel köszönt igaz híved..." (1942. május 17.) Radnóti tehát fajtagadó volt, nem hitt a fajok létezésében, aminek hátterében valószínűleg az állt, hogy szégyellte származását, illetve származására jellemző szabados, deviáns, felforgató gondolkodásmódja. A faj, mint korábban írta, szerinte egy "ostoba, zavaros, soha végig nem gondolt fogalom, használják és számolnak vele, és lélekben hazudnak maguknak". Radnóti költészetében alig van jelen a zsidóság, válogatott műveiben mindössze egyszer használja a zsidó szót: „Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben” (Hetedik ekloga) Igaz, vannak a zsidóságra történő utalások, főleg élete vége felé. A 8. ekloga: "Náhum vagyok, Elkós városa szült és zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen, zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!" 1942 őszén meglátogatott egy kárpátaljai zsinagógát, és ezt írta Naplójában: "Nagy csalódás, új, csúf kis templom, néhány tincses gyerek és zsidó sivárság, unalom. Este újra bombázzák Pestet." 1942. július 5-én írja: "Sárga karszalagot kaptunk és katonasapkát. Mély közönyben élek. A sárga szallagot hordom, még ’büszke’ sem vagyok rá, mint sokan itt. De nem is szégyelem. Jobb lenne büszkének lenni..." Másnap pedig ezt: "Oltás. Kivisznek Ukrajnába? Az oltást a szív fölé adják, előtte jóddal lemossák a bőr felületét. Színjelkép. Sárga folt a bőrön is. Utána erősen vérzek, érbe szaladhatott a tű. Mint Krisztus vonulok, kibontott inggel, vérző mellel." További részletek: "Délután odajön hozzám egy nevetőképű kis kövér munkásnő: Mondja, maga zsidó? Igen." "Költő lettem Izrael lugasaiban. Tegnap megjelent az Újságban, a Két karodban, huszonöten jöttek ’gratulálni’." "A vonatban részeg legények zsidózó dalokat énekelnek, a társak álmos és konok arccal jönnek át a szomszédos szakaszba, ahol én bóbiskolok negyedmagammal. Nincs verekedés, pedig itt vannak a szd. ’legkajakosabbjai’. Kinek zsidólány a babája, / Palesztina lesz a hazája. De aztán elunják." "A gazdászkülsejű, ostobaképű ifjonc (...) mikor elindul az úton és mellbevág teljes erejéből egy tincses öreg zsidót, megcsikordul a fogam. Az uccán végig tincsesek állnak, rengetegen. A boltok ajtajában rémült tekintetű zsidónők." 1943. január 17-én Erdélyi József a Virradatban támadja József Attilát többek közt azzal, hogy félzsidó volt. Radnóti kifakad naplójában: "Hallom, Erdélyi cikket írt József Attiláról a Virradatban s költői érdemeit azzal akarja kisebbíteni, hogy félzsidó volt. Nagy botrány, ez már mégiscsak sok! Rágalmazás! Jolán anyakönyvi kivonatokat emleget, rágalmazásért bepörlik... De sehol sem olvastam, senkitől sem hallottam a lényegről beszélni. Attila nem volt félzsidó. De ha az lett volna?! Kisebbítené ez? A Mű menten veszítene értékéből, sőt nemzeti értékéből? Ez senkinek sem jut eszébe az esettel kapcsolatban? Hát itt tartunk már? Proust nagyobb író lenne, ha nem lett volna félzsidó? vagy műve kevésbé francia így? Zsoltáros Dávid, vagy Énekes Salamon kisebb költők, mert „telivérek”? Jelszó: Petőfi! – harsogják, s íme a tanulság." [3] 1943 1943. március 16-án „megaláztatás” áldozatává vált: egy villamosmegállóban belekötött egy önkéntes, s az Albrecht laktanyába vitte, ahol Radnóti haját kopaszra lenyírták és tornagyakorlatokat kellett végeznie. Munkaszolgálata során sárga karszalag viselésére kötelezték. A tíz hónap történéseit naplójában örökítette meg. Napló-részlet: "Egy szó 'hangulat változását' követhettem az utóbbi öt év alatt. A zsidó szóét. Régebben pejoratív volt és sértő. A zsidó izraelita volt, csak a büdös volt zsidó. Ma az izraelita: zsidó és az izraelita szó tréfás és gúnyos." Március 23-án munkahelyi baleset érte, ennek következtében a kezét nem tudta használni, innentől fogva kapuügyeletesi feladatkört bíztak rá. 1943. március 9-én Bajcsy-Zsilinszky Endre levelet vitt Nagybaczoni Nagy Vilmos hadügyminiszterhez, ebben kérte a költő leszerelését. Az aláírók között számos neves közéleti személyiség szerepelt. Az akció sikerrel végződött, Radnótit április végén leszerelték. 1943. május 2-án az izraelita vallást elhagyván, Gyarmati Fannival közösen a római katolikus hitre tért át: a budapesti Szent István Bazilikában Sík Sándor✡ papköltő keresztelte meg. A költő már korábban is elhatározta, hogy a krisztusi korba érvén, harmincnegyedik életéve betöltése előtt felveszi a keresztséget. Mélyen tisztelt Zolnai Béla Professzor Úr! Mintegy tizenöt esztendeje határoztam el magamban, hogy harmincnegyedik évem betöltése előtt megkeresztelkedem. Krisztus harminchárom esztendős múlt s még nem volt harmincnégy, mikor megfeszítették, - ezért gondoltam így. S azért, - bár tizennyolc éves koromtól katolikusnak érzem és vallom magam, - mert azt hittem, hogy ez a megőrült és aljas világ csak rendbejön addig, megszűnik a zsidóüldözés, magánügy lesz az én megkeresztelkedésem is, nem gondolhatja senki spekulációnak, vagy menekülésnek. A világ ugyan ma őrült és aljas igazán, de spekulációnak vagy menekülésnek valóban nem hihető ma már a megkeresztelkedés, hisz semmi reális előnye nincs. Erkölcsi aggályaimat így elmosták a burjánzó törvények és rendeletek. Sík Sándor keresztel május 2-án, vasárnap, a Szent István Bazilikában. Szeretném Professzor Urat felkérni a keresztapaságra. Mély tisztelettel és szeretettel köszönti régi tanítványa. Radnóti Miklós 1943–1944 telén írt, egyik legismertebb versének címe: Nem tudhatom..., melyet sokan hazafias versnek tartanak, habár egy vers mit sem változtat a Radnótiról kialakult összképen. Nem tudhatom Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. A versben szereplő, a kontextusba kevéssé illő, arrogáns "Itthon vagyok." kijelentés hátterében az áll, hogy Radnótit mint zsidót újra és újra emlékeztethették élete során gój népekkel összeegyeztethetetlen származására, és persze lelke mélyén maga is zsidónak érezte magát, nem magyarnak. Erre ezzel a rövid, hiteltelen mondattal akart rácáfolni, kompenzálni akart, és a megtévesztett többség ma is hitelt ad a marxista költő minden ilyen jellegű megnyilvánulásának, jelentős magyar (!) költőnek híve őt. Magyar költő tollából értelmetlen lenne ez a kijelentés. Az egész vers kompenzálás, megtévesztés, átverés, ami érdekes módon működik a zsidókat nem eléggé jól ismerő magyar többséget tekintve. Radnóti ekkor már szorongatott helyzetben volt, kikeresztelkedését is ekkortájt hajtotta végre; döbbenetes módon az ilyen kompenzációkra hivatkozva nevezik őt sokan hazafias (!) költőnek. A vers egyébként csapkod; ekkorra a költő már visszafogta a magyarokat és a költőket túllicitálóan affektáló allűrjeit (pl. "szöllőt"). A vers végefelé azért ismét előbújik a magyarság sorsát meg nem érthető, marxista zsidó álláspontja: újfent átmenet nélkül megírt sorai szerint bűnösök vagyunk (ti. mi, magyarok), ahogy a többi nép is (természetesen a zsidók ezt nem írnák soha saját népükről), s tudjuk azt, hogy miben is vétkeztünk - írja 24 évvel e befogadó, tisztességes, kitűnő ország gyilkossággal felérő megcsonkítása, török, tatár, német, zsidó ordas pusztítása után. Mindezt zsidóként írja a magyarokról, ám azokkal legtöbb fajtársa módszerével szavakban azonosulva. Ám élnek itt igaz emberek is, írja (nyilván ilyenek szerinte a kommunisták is, mint Lukács György✡ vagy Ságvári Endre✡, illetve a Bajcsy-Zsilinszky Endre-szerű antifasiszta hazaáruló gyilkosok is), olyanok, mint például a költők, akik közé sorolja feltehetően saját magát is. És csecsemők, akik sötét pincékbe bújva várnak, míg be nem köszönt a béke. Ez a béke Radnóti számára bizonyosan a háború elvesztését, az ország megszállását, kirablását, erőszakot és magyarok százezreinek meggyilkolását jelentette. Ahogy a háború ellen is gyáván tüntetett, és a befogadó ország helyett fajtásai, a szovjet zsidók győzelmére vágyott. 1944. március 19-én Heimlich (Hernádi) Lajos zongoraművész fiának keresztelője a német megszállás miatt elmaradt, a fiú keresztszüleinek Heimlich a Radnóti házaspárt kérte fel. Versei és naplója kéziratát 1944. március 20-án elvitte az Országos Széchényi Könyvtárba, hogy biztonságban tudja őket. 1944-ben Karunga, a holtak ura címmel megjelentek néger mesefordításai, a kötetben egyúttal hasonló tematikájú versfordításai is helyet kaptak. 1944. május 19-én írja hírhedt, sokszor idézett versét, melynek politikai aktualitása tagadhatatlan. A fasizmust, az aktuális zsidóüldözést támadja, értetlenkedve az eseményeken. Nem törekszik a zsidóellenesség okának legapróbb felderítésére, a zsidókhoz hasonlóan önkritika nélkül elveti a szembenézést népe hibáival és bűneivel. Töredék Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek. Oly korban éltem én e földön, mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hős, - s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest, már azt is gyűlölték, akár a pestisest. Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bujhatott, s rághatta szégyenében ökleit, - az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen. Oly korban éltem én e földön, mikor gyermeknek átok volt az anyja, s az asszony boldog volt, ha elvetélt, az élő írigylé a férges síri holtat, míg habzott asztalán a sűrű méregoldat. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Oly korban éltem én e földön, mikor a költő is csak hallgatott, és várta, hogy talán megszólal ujra - mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, - a rettentő szavak tudósa, Ésaiás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vers természetesen nem a minden erkölcsöt sutba dobó, az elemi szabadságjogokat lábbal tipró, lakóit rabszolgává tevő, milliókat kiirtó Szovjetunióról szól, hanem a nemzetet a külső és belső zsidó elnyomás ellen védő nemzetiszocializmusról és a zsidók elleni, sokszor jogilag is indokolt fellépésről. Radnóti jól ismert liberális húrokat penget, amikor az antiszemitizmust egyfajta őrült, kényszerképzetekből származó balhitnek nevezi. Radnóti nem volt képes meglátni saját fajtája hibáit, ugyanis zsidónak tartotta magát, és a zsidósággal azonosulván természetesen elfogult volt, valamint zsidóként gondolkodott, mely gondolkodás nélkülözi a magával szembeni kritikát kiválasztottsághite, más népek megvetése és talmudi aljassága miatt. Az ország egy rémes végzeten: a zsidók munkatáborba hurcolásán vigyorgott szavai szerint, nem érdekelvén a költőt maga a háború, milliók és milliók halála leginkább a zsidóság érdekeinek oltárán. Végül egy ószövetségi zsidót, Ésaiást hozza fel. Ő mondhatna csak méltó átkot - a költő szemszögéből - fajtája elleni aljas és hatalmas bűnökre. (Mely fajta tízmilliókat gyilkolt meg egyedül a Szovjetunióban.) 1944 1944. május 24-e: "Drága Életem, most már végleges: öt század, köztük a mienk is Szerbiába megy, Borba vagy Boryba, nem tudom, mi a neve, rézbányába. A zsidótanács segíthet csak, de azt hiszem, ha eddig nem történt semmi, akkor már késõ, az indulás után már reménytelen." Radnóti harmadik munkaszolgálata során olyan rossz állapotba került, hogy a győri kórházba szállították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. 1944. november 4-én lőtték le Abda közelében. Felesége, Gyarmati Fanni✡ (férje felfogását követve) később nem kívánta, hogy Radnótit zsidó áldozatnak vagy az ún. holokauszt áldozatának tekintsék. Összefoglalás Radnóti a zsidó "irodalom" képviselője. Közepes tehetségű költő volt, a zsidó költők közül azonban az egyik legkiemelkedőbbnek tartják. Megítélése a zsidó és szolgalelkű sajtó miatt fajtársaihoz hasonlóan messze felülértékelt. Szerényebb képességeit zsidós fanatizmussal, könyökléssel, gátlástalansággal és kiválasztottságtudattal ellensúlyozta, amennyire tudta. Radnóti (Glatter) baloldali, szocialista eszmeiségű költő volt, több generációra visszamenőleg magyar ősök nélkül, aki erősen szimpatizált az antifasizmussal és szocializmussal, barátai, szerelmei nagyrészt szintén zsidók voltak. Viselkedését számos ponton származására lehet visszavezetni (a kommunista eszmékhez való vonzalma, a "kirekesztettekkel" való szolidaritása, erőszakossága, irreálisan magas, felsőbbrendűségig menő önértékelése, szexuális, érzelmi szabadossága, stb.) Radnóti egyszerre volt a zsidókra jellemző típusok, a kommunista, a liberális és az álmagyar megtestesítője. Akármennyire törekedett volna is magyarrá (vagy nem zsidóvá) válni, ez a feladat nem sikerülhetett. Ahogy Szerb Antal✡, egy másik, sokak által magyarnak hitt munkaszolgálatos írta: „Aki zsidók véréből kisarjadt, az szükségszerűen megváltoztathatatlanul zsidó, ha az összes faji jellegvonások ellentéte lenne is és ha a legvadabb gyűlölője is fajának. A testét, a Szükségszerűségnek eme mikrokozmikus szimbólumát, nincs képességében megváltoztatni, és a test hordozza a fajt..." A cionista fizikus, Albert Einstein ezt így fogalmazza meg: „A zsidó olyan személy, aki zsidó vallásúnak vallja magát. De hogy milyen felületes ez a válasz, az könnyen látható egy egyszerű párhuzammal. Kérdezzük meg: Micsoda a csiga? Akkor a válasz ez lenne: A csiga olyan állat, mely a csigaházban lakik. A válasz nem helytelen, de nem kimerítő. A csigaház a csiga egyik anyagcsereterméke. Ugyanúgy, a zsidó vallás a zsidó közösségnek csupán egyik jellemzője. Azonkívül ismeretes, hogy a csiga levetheti házát, és utána még csiga marad. A vallását feladó zsidó hasonló helyzetben van. Mégis zsidó marad!” (Lásd Zsidó vallású magyarok) Radnótit sem származása (zsidó), sem világszemlélete (szocialista) nem emelhette magyarrá, számára a haza mindössze egy ismerős helyet és nyelvet jelentett, nem pedig fajt, kultúrát, történelmi múltat, nemzeti összetartozást, amelyeket a magukat magyarnak érzők számára jelent.

Összes versében sehol, hogy MAGYAR, hogy MAGYAR HAZÁM. Aki egy kicsit a dolgok mögé néz, látni fogja, amit látnia kell. Ilyen volt Bartholdi Mendellsohn is. Ügyes másoló volt. Például Walter von der Vogelweide verseit olvashatjuk. De még az Ószövetség is bőséges kincsestárat jelentett a Radnótinak. Minden esetre ügyes volt.

Sajnos akkor amikor Radnóti élt volt egy szövetségesünk akivel nem mertünk szembeszállni. Szégyellem magam, hogy akkor nem védtük meg zsidó származású honfitársainkat. Tudom, voltak emberek akik nem helyeselték az üldöztetést. De féltek. Sőt az antiszemiták azzal jöttek, hogy mit fog szólni a szövetségesünk???? Sajnos azok akik akkor is bedőltek annak amit az akkori erős szövetségesünk mondd, és magukévá tették, ma is léteznek. Ma is azzal jönnek, hogy haragudjunk az oroszokra mert ő haragszik, holott nem az lenne Magyarország érdeke.