A jelöltek megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges - közölte. A jelölteket – a szavazás előtt – még az igazságügyi bizottság is meghallgatja nyilvános ülésén.
Az LMP élt a jogával, hogy megnevezze jelöltjeit a megüresedett három helyre - közölte Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke az ülés után. Lehoczkyné Kollonay Csillát, valamint Földi Andrást és Fülöp Sándort jelölték, de, mint mondta, „a kétharmados többség azt sem engedi, hogy egyáltalán a plenáris ülés elé kerüljenek ellenzéki javaslatok” – mondta. Czine Ágnes jelöltségét – aki novembertől töltheti be az alkotmánybírói pozíciót – Schiffer András támogatta, a másik két jelöltet azonban nem - ismertette.
Gyüre Csaba, a bizottság jobbikos tagja elmondta: nem állítottak jelöltet, mert szerintük a kétharmados többséggel szemben felesleges azt megtenni. A szavazásban azonban részt vesznek, egyik jelöltet sem fogják támogatni – közölte.