A nyáron elfogadott devizahiteles törvény szerint tisztességtelenek az egyoldalú szerződésmódosítások, de a bankok bizonyíthatják az ellenkezőjét, úgy, hogy pert indítanak az állam ellen. A Fővárosi Törvényszék a napokban több ügyben is szeptemberre halasztotta az ítélethirdetést, így az UniCredit, a Raiffeisen, az MKB vagy az Erste által indított perekben.
Az Axa keresetét viszont az első tárgyaláson elutasította a bíróság szerdán. Az indokolást később teszik közzé, a bíró azonban szóbeli indokolásában kifejtette: az AXA Banknak a per keretében tárgyalt 11 darab ászf-je közül egyik sem felelt meg például az átláthatóság és felmondhatóság elvének, ugyanakkor elmondta: a bíróság egyetért a felperes AXA Bankkal abban, hogy a törvényben rögzített – és a szerződés tisztességességét megalapozó – mind a hét alapelvnek „nagyon nehéz” megfelelni. Hozzáfűzte, hogy ezzel együtt lehetséges a részleges érvénytelenség, legalábbis „dogmatikailag a bíróság álláspontja szerint ez nem kizárható”.