Jakabos Zsuzsanna elégedetten kommentálta az úszását 200 pillangón: „Szerintem nagyon jó úszás volt ez a mai, elégedett vagyok az időmmel is, és azzal is, hogy sikerült a negyedik helyen végeznem.”
Kapás Boglárka az ötödik helyen végzett a 400 méter gyors döntőjében. A BVSC úszója korábban egy ezüstöt és két bronzot gyűjtött, most azonban nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába. Az ideje 4:06.61 perc volt, amiről Kapás elmondta: „Ebben most ennyi volt, a két fő számomon sikerrel túlvagyok, ez már csak amolyan ráadás volt. Szerintem a helyezés és az idő is reális, örülök, hogy így sikerült ez az Európa-bajnokság.” A versenyt a brit Jazmin Carlin nyerte 4:03.24-gyel.
A harmadik helyen végzett a magyar 4x100 méteres férfi vegyesváltó az EB utolsó versenyszámában. A Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence és Kozma Dominik alkotta magyar csapatból Cseh László kezdett háton, akit a franciák és a britek mögött harmadikként váltott Gyurta Dániel. Az olimpiai bajnok mellúszó tartotta a lépést az élboly tagjaival, majd Pulai Bence a pillangó után ugyancsak negyedikként ért a falhoz. A befejező ember, Kozma Dominik remek teljesítményt nyújtott 100 gyorson, feljött a harmadik helyre, s egészen a végéig tartotta is ezt a pozíciót, így a magyar váltó 3:33.11-es idejével a britek és a franciák mögött szerezte meg a bronzérmet.
A csapat tagjai vidáman nyilatkoztak a Magyar Úszószövetség Facebook oldalán. Gyurta Daniel elmondta: „Jól ment a csapatnak, de én nem vagyok elégedett magammal, délelőtt jobban ment, ezt a mostanit ugyanúgy elkapkodtam, mint a száz döntőjét, visszafelé már nem gyorsultam fel rendesen. Csak az vigasztal, hogy sokkal előrébb nem végezhettünk, de hála a többieknek, meglett az érem.” Kozma Dominik: „47.08? Na, ez üzenet a többi gyorsúszónak a jövőre nézve... Elég jól jöttünk. Hogy 0.01-gyel rajtoltam? Hát csak nem indulhatok később, mint az a másik mellettem?!” Kozma, ha két századdal előbb indul, a csapatot kizárták volna a versenyből. Végül Cseh László nyilatkozott, akit a 100 méteres pillangó elődöntőjében elrontott rajtja után Kozma Dominik kóstolgatott. Most Cseh László visszaadta a két nappal ezelőtti rajt-tromfot klubtársának: „Látod Doma, végre egyszer erősen is úsztál ezen az Európa-bajnokságon!”
A magyar küldöttség összesen 14 érmet szerzett a kontinensviadalon, ebből 4 arany, 6 ezüst, és 4 bronzérem volt. A magyar csapat teljesítményével az éremtáblázat hatodik helyén zárt. A szövetségi kapitány, Kiss László összesen tíz érmet remélt a küldöttségtől a kontinensviadal előtt.