Bemutatta az Együtt-PM a fővárosi jelöltjeit

2014. augusztus 24. 14:55

Tizenkét kerületben állít polgármester-jelöltet az Együtt-PM Budapesten. Karácsony Gergely elmondta: céljuk, hogy a helyi önkormányzatokban a szabadság és a szolidaritás hídfőállásait megteremtsék. Juhász Péter szerint olyan fővárost szeretnének, ahol az emberek bevonásával születnek a döntések.

2014. augusztus 24. 14:55

A főváros 12 kerületében állít polgármester-jelöltet az Együtt-PM az októberi önkormányzati választásokon - hangzott el Juhász Péter és Karácsony Gergely, az Együtt-PM társelnökei a pártszövetség kampánynyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten vasárnap. Karácsony Gergely hangsúlyozta: céljuk, hogy a helyi önkormányzatokban megteremtsék a szabadság és a szolidaritás hídfőállásait, így kezdjék meg az Orbán-rezsim lebontását. Ennek érdekében csupa olyan embert jelöltek polgármesternek, akiknek konkrét elképzelésük van arról, hogy miként vezessék győzelem esetén a kerületüket. Sokan korábban önkormányzati képviselőként dolgoztak.

Karácsony elmondta hogy a kampányban be kívánják mutatni politikai elképzeléseiket. Fontos számukra a korrupció elleni küzdelem, az önkormányzatok átlátható gazdálkodása, ami – különösen a Fidesz által irányított - önkormányzatok hiányossága. „A szabadság kis köreinek kialakítása különösen fontos egy olyan országban, ahol zsarnokság kezd kialakulni” – hangsúlyozta Karácsony Gergely.

Juhász Péter, aki az V.kerületben indul elmondta: olyan fővárost és kerületeket szeretnének, ahol az emberekről szól az élet szervezése, és az emberek bevonásával születnek a döntések. Hangsúlyozta, hogy a kampányuk eltérő lesz például a Fidesz kampánytól, mert az ellenzék nem jut médiafelülethez, plakáthelyekhez. Amikor plakáthelyet próbálnak foglalni, a Fidesz azonnal megfenyegeti az adott céget. Ebben a helyzetben nincs más választásuk, mint hogy személyes jelenléttel pótolják a plakátokat. Ehhez minél több aktivista segítségére számítanak – mondta Juhász Péter.

Az I. kerületben Váradiné Naszályi Márta, a II. kerületben Hajdu Nóra, a VIII. kerületben Erőss Gábor, a XII. kerületben Komáromi Zoltán, a XVI. kerületben Vajda Zoltán, a XXII. kerületben Pados István és a XXIII. kerületben Székely Gábor kizárólag az Együtt-PM támogatásával aspirál a polgármesteri poszt elnyerésére. Utóbbi a Magyar Szolidaritás Mozgalom alapító társelnöke, illetve az Együtt társelnöke.

A III. kerületben Béres András, az V. kerületben Juhász Péter, a VI. kerületben Kiss Róbert, a IX. kerületben Gegesy Ferenc, Ferencváros korábbi szabad demokrata polgármestere és a XIV. kerületben Karácsony Gergely az Együtt PM jelöltjeként, de az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatásával pályázik a polgármesteri poszt megszerzésére.

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyagból az is kiderül, hogy az Együtt PM 29 önálló polgármesterjelöltet és 296 egyéni önkormányzati képviselőjelöltet indít országszerte. Ugyanakkor valamennyi megyében és Budapesten is önálló listát állít.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2014. augusztus 26. 21:01
A Bosszúállók. De hol van Amerika Kapitány? :)
rosettastone
2014. augusztus 24. 23:06
plakátolni azért nem fognak, mert nincs pénzük.Szóval nem kell a mellébeszélés meg a fideszre kenés. Még ebben is hülyítik az embereket, hihetetlen.
Ángyán Páván
2014. augusztus 24. 22:45
Ez a Télifa LMP-s, nem?
Wendriner
2014. augusztus 24. 18:47
A Mókus-örs újra támad!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!