Swoboda: Szégyen Sneider alelnökké választása

2014. május 06. 21:16

Közleményben bírálta Hannes Swoboda a jobbikos Sneider Tamás országgyűlési alelnökké való megválasztását. Az európai szocialisták EP- frakcióvezetője szégyennek nevezte, hogy a Fidesz majdnem minden tagja megszavazta Sneidert.

2014. május 06. 21:16

Kemény hangvételű közleményben bírálta kedden Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője a Fideszt is sorai között tudó Európai Néppárt képviselőit, amiért támogatásukkal a jobbikos Sneider Tamást az Országgyűlés alelnökévé választották.

Az EP szociáldemokrata frakciójának közleménye szerint a magyar parlament „elsöprő jobboldali többsége”, négy fideszes képviselő kivételével megszavazta, hogy Sneider Tamás az Országgyűlés egyik alelnöke legyen. Swoboda ehhez a közlemény szerint azt fűzte hozzá, hogy a magyar parlament ülésein immár egy olyan politikus is elnökölhet, aki megbánás nélkül támad kisebbségekre. A közlemény Sneider Tamást neonácinak nevezi. „Ez a szavazás szégyen” – jelentette ki a közleményben az MSZP-t is sorai között tudó balközép EP-frakció elnöke.

Hannes Swoboda Sneider Tamás megválasztásával összefüggésben felszólítja az Európai Néppártot, adjanak magyarázatot arra, hogy ez hogyan fér össze a párt „állítólagos elkötelezettségével a sokszínűség és a kisebbségek védelme mellett”„Az Európai Néppárt, Jean-Claude Juncker és Angela Merkel politikai csoportja, úgy tűnik, hogy úgy véli, elfogadható, ha fontos tisztségeket elítélt bűnözők és rasszisták kapnak. A demokráciának ez a meghatározása nem összeegyeztethető azokkal az európai értékekkel, amelyekhez saját állítása szerint a néppárt is igazodik” – idézte a közlemény az osztrák szociáldemokrata frakcióvezetőt. Swoboda szerint a néppárt tagjai megtehették volna, hogy visszautasítják „ezt a szégyenteljes jelölést”, de mégsem tették.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. május 07. 14:15
FPÖ Miért nem ezzel foglalkozol te ál 'szabadság'????
Simlicska Gordon
2014. május 07. 14:06
swoboda osztrák? Neve alapján magyar terőletrabló drótos tótnak gondoltuk Jobbikosként mi se értünk egyet Sneider jelölésével és nemcsak a múltja miatt Balczó vagy Volner 1000X felkészültebb
dick52
2014. május 07. 13:09
Na majd pont te fogsz nekünk előírni valamit. Lökött szocikomunnistabunkó! Jobbik. Mi az mosópor?
Mich
2014. május 07. 11:07
Hannes "biliben a feje" Swoboda, hiteltelen vagy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!