A Biblia kanonizálása (3. rész)

„Az egyszeri keresztények talán úgy gondolják, hogy a Biblia valami hasonló módon került az emberek kezébe, mint a tízparancsolat. Isten maga gyűjtötte össze, majd készítette el az első Bibliát, majd ünnepélyes keretek között, angyali harsonával kísérve átadta azt az emberiségnek.

De nem így történt.Igen valószínű, hogy  János apostol harmadik levele, amely az első század utolsó éveiben íródott meg, az utolsónak megírt levél amely ma a Bibliánkban benne van. De e levél megírásával nem befejeződött a kanonizálás, hanem csupán elkezdődött, és pont 300 éven keresztül tartott. Az i.sz. 397-ben Karthágóban megtartott zsinatig - ahol is végérvényesen lezárták a kanonizáció folyamatát, és meghatározták az Újszövetség könyveinek listáját - sok dolognak kellett megtörténnie. A Kánonba felvett könyvek körül kialakult viták, véleménykülönbségek olyan információkat tartalmaznak, amelyek komoly kérdéseket vethetnek fel egy keresztényben. Valószínűleg ez az oka, hogy sok egyház kerüli a kanonizáció folyamatának megismertetését a hívekkel. (...)

Az újszövetség kanonizálása mintegy 300 évig tartott, és ezalatt a legkülönbözőbb katalógusokat hozták létre. Mivel nem volt egységes kánon, ezért a keresztények maguk döntöttek arról, hogy mit használnak az összejöveteleiken. A zsidókhoz írt levél, Péter levelei, Jakab levele, János levelei, és legfőképpen a Jelenések könyve évszázadokig viatott volt. És ráadásul ezalatt az időszak alatt rengeteg más levél, evangélium illetve apokalipszis forgott közkézen a keresztények építésére. Ez azt jelenti, hogy a ll. század végén egy keresztény gyülekezet teljesen más írásokat tanulmányozott, mint egy mai. A Muratori töredék az első olyan katalógus, amelyben szerepelnek az ajánlott írások. Ez a katalógus kb i.sz 170-ben készült. A ma használatos katalógust Alexandriai Szent Atanáz Írta le először i.sz. 367-ben. Ez azt jelenti, hogy legjobb tudomásunk szerint 200 éven keresztül egymáshoz nem hasonlító katalógusok voltak a mérvadók, melyek nagyon sokban különböztek egymástól. (...)

Mint említettem, a kanonizálást lezáró zsinat 397-ben Karthágóban zajlott le. Ennek azért van fontos szerepe, mert az olyan kisegyházak, mint Jehova Tanúi, vagy az Adventisták úgy vélik, hogy az apostolok halála után egy hitehagyás következett be a kereszténységben, és eltértek az eredeti krisztusi hittől. Szerintük a  második században már bálványimádó, hamis tanokat hírdető, világi egyházról beszélhetünk, amely egyre nagyobb világi befolyásra és hatalomra törekedett élén az antikrisztussal a római pápával. Ám ha mindez igaz, akkor ez a politikai befolyással rendelkező, elvilágiasodott, parázna csoportosulás alkotta meg azt az újszövetséget, amelyet ők is használnak és szentnek tartanak.”