Kövér László egykori, mártírhalált halt elődjét mélyen keresztény, elkötelezett magyar embernek és felelős hazafinak nevezte, aki a kiskunfélegyházi állomáson lett a „vérengző politikai terror” áldozata. Megfogalmazása szerint Návay Lajos ugyanannak a magyar gyűlöletnek lett az áldozata, amely a huszadik században változó formában, de többször is merényletet követett el a magyar állam és a magyar nemzet ellen.
Kövér László hozzátette: ez a magyar gyűlölet és annak képviselői bénították meg sorsfordító időkben, 1918-19-ben az országot, és 1947 után ez a magyar gyűlölet hajtotta uralma alá a magyarságot. „Ez a magyar gyűlölet döntötte adósrabszolgaságba az országot az úgynevezett rendszerváltozás után, ez a magyar gyűlölet fordította szembe a magyar államot a magyar nemzettel” – fűzte hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy „emlékezzünk Návay Lajos mártírhalálára” és „éltessük a nemzeti gondolatot, amely addig él, amíg hiszünk benne és teszünk érte”.
Návay Lajost 1919. április 29-én, a Tanácsköztársaság idején gyilkolták meg a kiskunfélegyházi pályaudvaron Návay Ivánnal és Szentes főjegyzőjével, Kiss Bélával együtt.