„Nemcsak az iszlám nézők véleményétől féltek a film producerei, de az amerikai keresztyén nézőkétől is. Ezért az a hír járta, hogy a végső simításokat kivették a rendező kezéből, és többféle verziót is teszteltek a nézőkön. Ennek ellenére a National Religious Broadcasters Group nevű szervezet felhívta arra a figyelmet, hogy a film előzetese egy spekulatív bibliamagyarázaton alapul, nincs köze a bibliai szövegéhez.
Az ilyen típusú botrányok »nem fizetett ingyen hirdetésnek« számítanak egy bemutató előtt. Akinek nincs fenntartása a bibliai értelmezések szabadossága, vagy a szent és a profán vegyítése miatt, az fokozott érdeklődéssel indul majd moziba. Sőt, valószínűleg azok is elmennek majd, akiket felháborított a beharangozás, de pontosan ezért kíváncsiak, és szeretnék megalkotni saját véleményüket. A végkicsengés amúgy is ugyanaz lesz, bármilyen maga a film: a fundamentalisták megcsinálták a maguk kis cirkuszát, és lám!, a világ nem omlott össze. Na, bumm!
A világ nem omlik össze valószínűleg a Noé-filmtől sem. Ami romjaiban hever, azon már nincs sok omlani való. Mert ahol nem értik, hogy valaki számára sértő, vagy bántó a szent és a profán összemosása, hovatovább a szent megszentségtelenítése, ott kiveszett valami alapvető tisztaság az emberi lélekből és ítélőképességből. Hogy miért nyúlnak mégis időről időre bibliai témához a filmkészítők, és miért lesz egyre felháborítóbb minden egyes feldolgozás? A válasz egyszerű: a Biblia a mai napig a legizgalmasabb történeteket szállítja az emberiség számára. Igazi kasszasikerre lehet vinni. Csakhogy ehhez Hollywood az utóbbi időben olyan eszköztárat használ, amely előrevetíti azonnal a botrányt. Ha két szóban kell kifejezni ennek lényegét, leginkább az »elnagyolt testiség« fejezné ki mibenlétét. Erőszak, teátrális szenvedés, átlagostól eltérő emberi alakok, szexualitás. Az »elnagyolt testiség« megnehezíti, hogy a lényeget lássuk. Az emberit és az istenit.”