Külügyminisztérium: Megzavarhatja a nemzetiségek együttélését a rongálás

2014. március 11. 19:29

A Külügyminisztérium közleményben ítélte el a vereckei magyar honfoglalási emlékmű megrongálását, ami megzavarhatja a kárpátaljai nemzetiségek egymás mellett élését. Elfogadhatatlannak tartják, hogy válsághelyzetben valakik nemzetiségek közti feszültséget kívánnak szítani.

2014. március 11. 19:29

A Külügyminisztérium (KüM) elítéli a vereckei honfoglalási emlékmű megrongálását, amely a tárca szerint megzavarhatja Kárpátalja többnemzetiségű lakosainak békés egymás mellett élését. A Külügyminisztérium közleményében kiemelték: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a magyar nemzeti ünnephez közeledve ismeretlenek hétfő este olajjal leöntötték és meggyújtották az emlékmű kőoltárát. Az oltárra helyezett koszorúk, szalagok megégtek, és az oltár is károsodott. Különösen az Ukrajnában kialakult válság időszakában a Külügyminisztérium a köznyugalom elfogadhatatlan veszélyeztetésének és aggasztónak tartja és elítéli az értelmetlen, vandál cselekedetet. A tárca elvárja, hogy az ukrán hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki az esetet, állítsák helyre az emlékművet, és intézkedjenek a tettesek kézre kerítéséért és felelősségre vonásáért, továbbá a hasonló incidensek megelőzéséért – áll a közleményben.

A történteket kedden a nemzetpolitikai államtitkárság is elítélte. Felháborítónak és méltatlannak nevezte, hogy amíg Ukrajna a válság leküzdéséért és a demokratizálódásért küzd, egyesek a rendkívül feszült helyzetben megpróbálnak nemzetiségi feszültséget szítani azzal, hogy megrongálják az emlékművet.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) súlyos magyarellenes provokációnak nevezte kedden kiadott nyilatkozatában a vereckei magyar honfoglalási emlékmű ismételt felgyújtását. A KMKSZ szerint a történtek megítélését súlyosbítja, hogy az előző ilyen 2011. február 19-én elkövetett cselekedetet a Szabadság (Szvoboda) párt büszkén vállalta, és ez a szélsőségesen nacionalista szervezet jelenleg kormányon van.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. március 12. 06:35
Ahol Amerika meg az EU eddig "segített" azonnal nemzetiségi és törzsi összecsapások törtek ki, persze első számu áldozatok mindig a zsidók meg a keresztények és az idegenek voltak..gratulálni lehet csak a "demokráciának", Szíriában sem érdekelte volna a felszabaulást hozó demokratákat, hogy megölik a keresztényeket, csak az országra rátehessék a kezüket, mellékesen előtte tönkrevágták Egyiptomot, Irakot, Tunéziát és Libiát..Fekete-Afrikába, ahol valóban szükség lenne közbeavatkozásra néhány országban, oda nem mennek..nekik ott nem fontos semmi és senki..
orion
2014. március 11. 21:48
És eközben az ukrán ideiglenes elnök- vagy mi a lópénisz- olyan demagóg és bicskanyitogatóan kioktató beszédeket mond, hogy csak hüledezek.
RezsiRuszki
2014. március 11. 20:36
Berendelni az ukran nagykovetet es lekiabalni a fejet. Barmelyik roman vagy szlovak kormany megtenne hasonlo esetben... de ez az Orban kormany olyan buzis !
RezsiRuszki
2014. március 11. 20:22
Mennyi nagypofaju szarmagyar cigany van, ha gyurcsanyozni kell, de nincs egy se, amelyik elmenne orizni a vereckei emlekmuvet !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!