Állami agykontroll

„A NER ember- és társadalomképe egyértelmű: egy a magyar igazság, nem a XXI., hanem a XX. század első harmadában élünk, az osztályterem nem viták meg gondolatfutamok színhelye. »A gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai ügy« – adta meg az alaphangot Kövér László. A napi iskolaidő kiterjesztésével az állam lényegében egész napra lízingeli a gyerekünket, »felelősségvállalásnak« hazudva az eltulajdonlást. »Az új köznevelési rendszerben egyértelművé tettük, hogy a rendszer irányítása, kontrollja, tartalmi szabályozása az állam feladata« – hallhattuk nem egyszer Hoffmann Rózsától, akárcsak azt, hogy a közoktatás nemszolgáltatás, a szülő meg csak ne ugasson bele az iskola életébe.

Véletlenül se essék félreértés: ez a nő Orbán Viktor oktatásügyi magyar hangja, a terület a miniszterelnök egyik szívügye. Az oktatási centralizáció, a gyerekeink megkaparintása elleni tiltakozás ezért az egész NER elleni tiltakozás – kéne hogy legyen. Szép dolog, de nem elég bojkottálni az idióta portfólió-feltöltést; nem elég, ha a tanárok (mint teszik az egyik pedagógus FB-csoportban) csak a »végiggondolatlan« államosítás és a »pénzkivonás« ellen tiltakoznak: saját eddigi, a Fidesz-korszak előtti mentalitásukat is meg kell kérdőjelezniük, mert az sem volt éppen nagy segítség a gyerekek lealázása, a szervilizmus, a középszer, a fantáziátlanság és ostobaság elleni küzdelemben. Bűn volna visszatérni a 2010 előtti oktatási rendszer(ek)hez.

A tananyag és a tanárok uniformizálása természetesen csak a közbülső lépcső a gyerekek új fajának laboratóriumi előállításához. A szövegértési, matematikai és természettudományos kompetenciák szempontjából is katasztrofális PISA-eredményekből ez a kormányzat nyilván nem vonhatja le a szükséges következtetéseket (hogy ti. szabad, kreatív, a XXI. század legalapvetőbb tudáskívánalmainak megfelelő oktatási rendszerre van szükség, privát és közösségi formában is), hiszen akkor nem kevesebb, mint rendszerváltásra lenne szükség az oktatásban, és nem Hoffmann Rózsának, hanem Vekerdy Tamásnak hívnák a közoktatási államtitkárt, például.”