A Székely Mikó Kollégiumot a XIX. század második felében széles összefogással hozták létre Sepsiszentgyörgyön. A második világháború után államosították a református oktatási intézményt, az épületegyüttest csak 2002-ben kapták vissza a reformátusok. A visszaszolgáltatással nem mindenki volt elégedett, s hosszú pereskedés után a bíróság első fokon a reformátusoknak adott igazat, majd röviddel ezután visszavette a kollégiumot az egyháztól állami tulajdonba, s az egykor eljáró bizottság két magyar tagját letöltendő, a harmadik, román tagot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az ügy nagy felháborodást váltott ki, nemcsak a reformátusok, hanem az erdélyi és magyarországi történelmi egyházak is tiltakoztak, mondván: a Mikó-per veszélyes precedenst teremt. Közös imádságra hívták a keresztényeket és tüntetést szerveztek. Felrótták a román államnak, hogy gátolja az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. 2013 májusában az ügy a román legfelsőbb bíróság elé került, amely nem tartotta magát illetékesnek, visszautalta az ügyet a ploiesti bírósághoz.