„Tegnapi, esős sétánk során gyerekeink megosztották velem az információt, hogy vannak állatok, akik már csecsemő korukban jó úszónak számítanak, de a kardfogú tigrisek egyáltalán nem ilyenek. Csak vissza kellett kérdeznek: A Jégkorszak melyik részét adták a tévében? Elfogadom, hogy a TV tájékoztató szerepe jelentős, mégis óvni kell magunkat és ünnepeinket a televíziótól. A 90-es évekhez kötődő és akkor tapasztalható tv nézési problémákról szóltak Vetró Ágnes kutatási eredményei, miszerint a gyerekek többsége többet tanul a televízióból, mint szüleitől és mindegy, hogy mit. A tendenciák – a számítógép előtt töltött idővel megnövelve – azóta csak rosszabbra fordultak.
A TV előtt eltöltött ünnep vagy pihenés – bárminek is nevezzük – lehet, hogy a mindennapok kliséi között, anyagiassággal, elemi törvényszerűségekkel körülvett biztonságos övezetben tart bennünket, de megfoszt a körülöttünk rejlő mély titkok átélésétől. Mi lesz velünk, ha már csak filmekből ismerjük a katarzist? Mit kezdünk egymással, ha a mesék, a régi találkozási módok mindig ugyanarra a kaptafára fűzhetők fel, ha a hagyományokból falra akasztható kép marad? Mi lesz a szerelmesek vallomásából, ha már csak amerikai filmekből ismerjük azt?
Szabad és lehet tudatos döntést hozni, hogy nem egy kivetített kép fogságában fogok élni, nem csupán készen kapott színek segítségével használom fantáziám. Nem teszem poros raktárrá a magam és mások életét. Nem teszem szürkévé az életem a reálisan el nem érhető életmód kísértése miatt.”