Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Hétfőn délután akár 7 fok is lehet.
Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható kisebb eső, szitálás, északkeleten (főleg a szabolcsi tájakon) eleinte hó, havas eső valószínű. A nyugati, északnyugati szél fokozatosan megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Délután +7 fok köré kúszhat a hőmérő higanyszála.
Kedden fokozatosan csökken a felhőzet. Eleinte elszórtan lehet vegyes halmazállapotú csapadék, majd egy-egy hózápor alakul ki. ÉK felől erős lehűlés kezdődik. A keleti szél megélénkülhet. ÉK-en már csak +2, DNy-on még +7 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerdán és csütörtökön változóan felhős, száraz, hideg időre van kilátás. Péntektől legalább 20-áig pedig egyre párásabb, borultabb, tartósan ködös idő alakulhat ki szitálással, ónos szitálással, hószállingózással.