Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Az új közérdekű bejelentésről szóló törvény szerint januártól a bejelentés alapján felderített, büntetőjogi határértéket meghaladó visszaélés esetén kötelező lesz feljelentést tenni az elkövetővel szemben. Mivel a magyar szabályozás a nemzetközi gyakorlattal ellentétben a magánszektorra is kiterjed, elemzők perlavinát várnak a törvény hatálybalépésétől.
Ugyan a közérdekű bejelentésekről szóló törvény eredeti tervezete csak az állami szektorban tapasztalt visszaélésekre vonatkozott volna, de az elfogadott változatba már vállalatokat érintő passzusok is bekerültek – írja a Napi.hu.
A büntetőjogi értékhatárt meghaladó visszaélés esetén kötelező lesz a vállalatnak feljelentést tenni, ami nem csak a bíróságok ügyterhét fogja jelentősen megnövelni, de a feljelentőre is számos, az eljárással kapcsolatos adminisztrációs terhet zúdít – vélekedett a KPMG szakértője.

A feljelentési kötelezettség azért is problematikus ebben a körben, mert ilyet általában csak a legsúlyosabb bűncselekmények vonatkozásában ír elő a büntetőjog.