„Magyar Péterék célja, hogy mindenki féljen” – Áder János a Mandinernek

A volt köztársasági elnököt egyebek mellett a Tisza-kormány teljesítményéről, Sulyok Tamás eltávolításáról, valamint a Fidesz-vereség okairól is kérdeztük. Interjúnk.

Videofelvételek, lejárató kampányok és jogi óvások fogják valószínűleg meghatározni a jövő évi kampányt – állítják szakértők, akik egyöntetűen egyetértenek abban, hogy ez nem szerencsés.
Baján a 32. szavazókörletben kellett megsemmisíteni a szavazás eredményét, miután a Fidesz kampánycsendsértést követett el. A hangulat ezután durvult el a városban, ahol megfigyeltek mindent és mindenkit. A Századvég elemzője szerint ez a baloldal érdeke volt, aki a választási csalást állította a kampány középpontjába, és ebben nem is volt sikertelen.
A Progresszív intézet elemzője, Filippov Gábor szerint a jövő évi országgyűlési kampány a lejáratásra fog épülni. Azt mindkét elemző elmondta, hogy ez semmiképp sem szerencsés, és árt a közhangulatnak.