A szocialisták álláspontja az, hogy aki szenvedélybeteg, az orvosi segítségre szorul és nem láthat el városvezetési feladatokat – mondta a politikus. Nemény szerint az alpolgármester környezetének felelőssége is felvetődik, mert „egy ilyen szenvedélybeteg tevékenységét sokan látják és sajnos sokan szemet hunynak felette”. Megjegyezte, hogy az alpolgármester „egyik példaképe” Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki mellett kampányfőnökként és parlamenti titkárként is dolgozott. Nemény András azt mondta, egy honvédelmi miniszter nem engedheti meg, hogy a „bizalmi embere, aki egyben egy város második embere is, zsarolhatóvá váljon”.
Akivel szemben viszont ilyen bűncselekmény gyanúja felmerül, és akiről „ilyen videofelvételeket készíthettek, hogyha ő szerepel a felvételen”, az zsarolható – jelentette ki. Az MSZP úgy tudja, hogy vannak más hasonló felvételek is a városban – közölte a képviselő, aki szerint Lazáry Viktor jobban tette volna, ha lemond. Kérdésre válaszolva kategorikusan cáfolta, hogy az MSZP egymillió forintot, vagy bármilyen más összeget fizetet volna a felvételért.
Azt is elmondta, hogy véleménye szerint a felvétel valódi, azon az alpolgármester látható, és amit a városvezető tesz, az a „szakértők szerint olyan tevékenység, amit általában azok szoktak csinálni, akik ilyen szerrel élnek, de hát ettől még persze lehet más a helyzet”.