Kaessmann: A felekezetközi párbeszéd mélyítésére is alkalmas lehet az ünnep

2013. május 07. 07:36

A felekezetek közötti párbeszéd mélyítésére, az egymás mellett élés elfogadására, a vallási türelem gyakorlására is alkalmas lehet a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója – mondta Margot Kaessmann, a 2017-ben a reformáció 500 éves jubileumát ünneplő emlékév nagykövete pénteken Hamburgban az MTI-nek adott interjújában.

2013. május 07. 07:36

Elmondta, feladataihoz tartozik, hogy a jubileumi év kapcsán más egyházakkal tartsa a kapcsolatot, és világszerte ismertté tegye, hogy a reformáció elindulásának 500 éves jubileuma lesz 2017-ben. Margot Kaessmann – aki korábban hannoveri evangélikus püspök és a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) tanácsának elnöke volt – kiemelte: Ferenc pápa szimpatikus megnyilvánulásokat tett megválasztása óta, de az ökumenikus mozgalomról még nem nyilatkozott. Úgy vélte, a kiengesztelődés szép példája lenne, ha a katolikusokkal együtt tudnának emlékezni a reformáció kezdetére. Megoldandó teológiai problémának nevezte, hogy a szertartások keretében az úrvacsorát a katolikusok és a protestánsok együtt vehessék magukhoz, erre – mint mondta – az evangélikus egyházban már most lehetőség van.

Közölte: 2017-ben Wittenbergben, a reformáció szülővárosában protestáns világkiállítást rendeznek, ahol a különböző országokban kisebbségben élő egyházak is bemutatkozhatnak, így a kelet-európaiak vagy a franciaországiak is. Kaessmann beszámolt arról, hogy a 2017-es jubileumi évre való felkészülés jegyében már most tematikus éveket rendeznek. Tavaly volt a reformáció és a zene tematikus esztendeje, gyülekezeti kórusok jártak egymáshoz vallásos dalokat énekelni, idén pedig a reformáció és a tolerancia évét tartják. Idei rendezvényeiken a reformációt elindító Luther Márton és a zsidóság kapcsolatát vizsgálják, ennek kapcsán pedig a reformáció árnyoldalairól, az antiszemitizmusról is beszélni kell. Nagyon fontos feldolgozni a reformáció történetét ebből a szempontból is Németországban, ugyanakkor a más vallásúakkal, így az iszlám követőivel is párbeszédet kell folytatni – hangsúlyozta Kaessmann. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a felvetett témák az egész társadalom számára tudatformálóak és ismeretátadóak lesznek.

A 2017-es jubileumi év nagykövete emlékeztetett arra is, hogy a reformátorok korabeli erőszakos cselekedeteiről sem szabad megfeledkezni, ami egyebek mellett a XVI. századi német parasztháború során mutatkozott meg. Rámutatott: a kereszténységnek szóvá kell tennie, hogy miközben Németország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre, a közéletben sokan panaszkodnak, hogy nincs teljes béke a világon. Kaessmann örömének adott hangot, amikor megtudta, hogy Magyarországon 12 részes animációs film készül Luther Márton életéről, amely feldolgozza a reformátor hitre jutását, küzdelmeit és gondolatvilágát.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!