Erdő: Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik segítő szeretetre szorulnak

2013. május 22. 14:31

Bosco Szent János ráirányítja a figyelmet azokra, akik ma rászorulnak a segítő szeretetre - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Bosco Szent János, a szalézi szerzetes rend alapítója ereklyéjének fővárosi fogadása alkalmából tartott szentmisén kedden Budapesten, a Szent István-bazilikában.

2013. május 22. 14:31

Erdő Péter, aki a szalézi centenárium fővédnöke, a zsúfolásig telt székesegyházban arról beszélt, hogy Don Bosco nem csupán rövid nevelő hatást gyakorolt a fiatalokra, hanem gondja volt arra is, hogy az életben megtalálják a helyüket. A személyes emberi szeretet megnyilvánulására is szükségünk van ahhoz, hogy igazán ki tudjunk bontakozni és olyan emberek legyünk, akik majd ezt a szeretetet másoknak is tovább tudjuk adni – fogalmazott. Mint mondta, Bosco Szent János különös szeretettel fordult a kallódó gyerekek és fiatalok felé annak érdekében, hogy eljuttassa hozzájuk Krisztust, illetve azért, hogy szeretettel törődni tudjon azokkal a fiatalokkal, akikkel más nem foglalkozott.

A bíboros rámutatott: a tudatlanság, a tanulatlanság és a neveltetés hiánya terhet jelent az ember számára egy egész életen át, aki pedig ettől segít megszabadulni, az nagy szeretet tanúsít, nagy irgalmasságot tesz. Bosco Szent János az emberi kibontakozásra és a hit elmélyítésére vezette a fiatalokat – tette hozzá. Erdő Péter megjegyezte, a világon sok-sok millió gyereket érint ma is a legnagyobb szegénység, és sajnos Magyarországon is vannak olyanok, akik úgy mennek el otthonról az iskolába, hogy nem reggeliznek és sokukkal szüleik sem törődnek. A torinói Bosco Szent János tudott közvetíteni a szembenállók között, tudta oldani az ellenérzéséket akkor, amikor Olaszország politikailag még nem volt egységes, és nem is létezett, és híd tudott lenni a civil társadalom és a hívő emberek közössége között. Ez a fajta tanúságtétele is rendkívül aktuális napjainkban – emelte ki.

Emlékeztetett arra, hogy a szalézi rend tagjai eljutottak a világ minden tájára, és különösen fontos szolgálatot végeztek Latin-Amerika számos országában. „A Gondviselés most mintha válaszolna Európának azáltal is, hogy az új Szentatya Latin-Amerikából érkezett Rómába. (...) Krisztus örömhíre minden emberhez, minden néphez szól, senki nem veszíti el a saját arcát és azonosságát azzal, hogy megnyitja a szívét a többiek felé” – mondta. A szertartás előtt diákok a Szent István-bazilika előtti téren vallásos témájú musicalt, illetve pantomim előadást mutattak be, a hívek pedig leróhatták tiszteletüket az ereklyénél.

A szentmise után a budapesti Egyetemi templom Don Bosco ifjúsági ének- és zenekara adott koncertet, majd fáklyás menetben vonulnak át a résztvevők az óbudai Segítő Szűz Mária-kápolnába, végül pedig megérkeznek a Bécsi út 175. alatt található szalézi tartományfőnökséghez, ahol 22 órakor fogadják az ereklyét, közösségi imát és éjszakai virrasztást tartanak. Szerda reggel Ábrahám Béla, a szaléziak magyarországi tartományfőnöke tart szentmisét a rend hazai központjában, majd Balassagyarmatra szállítják a Don Bosco jobb kézfejét tartalmazó életnagyságú viaszfigurát, amelyet szombaton a nagymarosi katolikus ifjúsági találkozóra is elvisznek. Az ereklye szállításának fontos mozzanatai nyomon követhetők a facebookon is.

Pascual Chávez, a szaléziak rendfőnöke kezdeményezésére 2009-től „zarándokol az ereklye” több mint 130 országban annak alkalmából, hogy 2015-ben ünneplik Don Bosco születésének 200. évfordulóját. A szerzetes rend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója idén egybeesik az ereklye hazai útjával. A 1859-ben Torinóban alakult szalézi szerzetesrend a második legnépesebb a világon, több mint 15 ezer rendtársa van.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!