Nguyen Hai Ly Jakab és Tran Dinh Biet Pál vietnámi szalézi misszionáriusokat húsvéthéfőn – egyben a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János szentté avatásának 79. évfordulóján – a Szent Kvirin szalézi templomban szentelték pappá, ahol szaléziak és vietnámiak is részt vettek a szertartáson. Mint írták, Veres András szentbeszédében arra bíztatta őket, hogy „legyenek továbbra is Krisztus bátor katonái, hiszen emberek milliói kiáltanak ma is Isten után”.
Nguyen Hai Ly Jakab 2000-ben kezdte el a szaléziaknál a prenoviciátust, 2002-ben letette a szerzetesi első fogadalmat. 2005-ben filozófiából és pedagógiából szerzett diplomát, majd még ebben az évben misszionáriusnak jelentkezett és a rendfőnök Magyarországra küldte. Az első évben megtanult magyarul, majd a második évben elkezdte a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolát és közben az óbudai majd az újpest-megyeri oratóriumban segített. 2009-ben tett örökfogadalmat a Don Bosco Szalézi Társaságban. 2012-ben fejezte be teológiai tanulmányait, ezután diakónussá szentelte Palánki Ferenc egri segédpüspök.