Az ellenzéki párt ugyanakkor bocsánatkérésre szólította fel Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét. Felidézték: a múlt héten megtartott, a marihuána orvosi célú alkalmazásáról szóló párbeszéd megindítását sürgető tüntetésen – amelyen magánemberként Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke is részt vett – egy ismeretlen férfi az Együtt 2014 logóját ábrázoló táblával jelent meg. A férfi csak addig volt jelen az eseményen, míg a Hír TV stábja filmre vehette, aztán a stábbal szinte egy időben eltűnt – közölte az Együtt 2014. Megjegyezték: már akkor is sejtették, hogy provokáció történt, „ma az is kiderült, kinek állt érdekében a mindent alulmúlóan aljas húzás: Hoppál Péter (...) a Fidesz nevére vette a provokációt”.
„Ha a férfi valóban a Fidesz fizetett provokátora volt, felszólítjuk Hoppál Pétert, hogy pártja nevében kérjen bocsánatot a nyilvánosságtól a hazug és gyáva akció miatt, és a jövőben tartózkodjanak a média manipulálásától, a választópolgárok megtévesztésétől” – áll a közleményben.