A szóvivőt bevallása szerint azt is meglepve fogadta, hogy jezsuita került az egyház élére. S „hogy nagy bátorsággal olyan nevet választott magának, amilyet előtte még egy pápa sem. Jezsuitaként az Ignác nevet is választhatta volna, mégis a Ferenc mellett döntött” – hangoztatta Federico Lombardi. „Megérintett, hogy mindenekelőtt ő kért magára áldást a Szent Péter téren őt hallgató hívőktől és az is, hogy megemlékezett elődjéről XVI. Benedekről” – mondta Lombardi.
A szentszéki szóvivő hozzátette: nem ismeri jól Bergogliót. Először 2005-ben találkozott vele az akkori konklávén és a most a pápaválasztás előtti napokban. „Meglepődtem, amikor Bergogliót láttam meg a fehér pápai ruhában” – mondta. Hozzátette, ő is jezsuita, de nem olvasta Bergoglio műveit. „Attól a perctől kezdve, hogy kilépett a Szent Péter-bazilika lodzsájára, látszott, hogy I. Ferenc pápa szolgálatként éli meg megválasztását” – hangoztatta szemmel láthatóan meghatódottan Lombardi.