Ferenc pápa még Buenos Aires-i bíborosként interjúiban arról beszélt, hogy a katolikus egyház túlságosan zárt és központosított – mondta a lapnak nyilatkozva Waclaw Oszajca lengyel jezsuita szerzetes. Ezért nagy a várakozás iránta. Az egyháznak most jobban meg kell nyílnia az emberek, saját hívei felé, nagyobb figyelmet kell fordítania a szegényekre és a kirekesztettekre, csökkentenie kell a bürokráciát és a formalizmust – tette hozzá.
Jaroslaw Makowski filozófus, publicista, az Állampolgári Intézet igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az új pápát egyszerű, szerény embernek ismerik, aki nem élt a neki járó privilégiumokkal. Talán éppen ő lesz az, aki az egyházat a szegények felé tolja, ami az evangélium lényege. Talán véget ér az az egyház, amelyet ma ismerünk, a feudális vonásokat őrző intézmény, és egy új egyház veszi kezdetét, amely szegény, alázatos, a szegények és kirekesztettek pártján áll – mondta. Az egyház súlypontja Európából Latin-Amerikába helyeződik át, arra a kontinensre, ahol a gyakorló katolikus hívek száma a legnagyobb.