Helyreállítják a bonyhádi katolikus templomot

2013. március 11. 08:11

Napokon belül megkezdődik a bonyhádi római katolikus templom megsüllyedt épületének helyreállítása – közölte a Pécsi Egyházmegye gazdasági igazgatója az MTI-vel.

2013. március 11. 08:11

Dohóczki Péter elmondta: az egyházmegye Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi örökségvédelem pályázatán nyert 9 millió forintos támogatást, amely részben fedezi a helyreállítás költségeit. A mintegy 40 millió forintba kerülő helyreállításra azért van szükség, mert a 18. századi, barokk stílusú műemléképület megsüllyedt, ami miatt a templomtorony – az épülettől nézve kifelé - megdőlt.

Szász Gábor, az egyházmegye Tolna megyei építésze közölte, hogy az úgynevezett jet-grouting technológiával több ponton cementtejet injektálnak az épület alá, ami biztosítja a talaj kellő szilárdságát. A beavatkozás idejére a tornyot a templom hátsó falaihoz rögzítik, mert az eljárás egy rövid időre inkább lágyítja az altalajt.

A helyreállítás a tervek szerint március végére befejeződik, a munkák alatt részlegesen vagy teljesen lezárják a templomot - tette hozzá. Az építész arról is beszámolt, hogy új terv készült a szintén megsüllyedt és veszélyessé nyilvánított nagymányoki római katolikus templom helyreállítására. A nagymányoki és a Baranya megyei kisnyárádi templom rekonstrukciójára egyaránt az Emberi Erőforrások Minisztériumához nyújtott be pályázatot az egyházmegye.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!