Az egész teremtett világ, de különösen a szegények, elesettek őrzése Róma püspökének feladata; a pápának ezt az alázatos, hitben gazdag szolgálatot kell szem előtt tartania – mondta szentbeszédében az új katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilika lépcsőjén rendezett szentmisén. Köszönetét fejezte ki, hogy első nyilvános szentmiséjét Szent József, Jézus nevelőapja ünnepén mutathatja be. Emlékeztetett arra, hogy elődje, XVI. Benedek pápa (Joseph Ratzinger) névnapja is e napon van, és kérte, hogy a hívek vegyék körül őt imádsággal, szeretettel. Köszöntötte a bíborosokat, a püspököket, a papokat, a diakónusokat, a szerzeteseke, az apácákat és minden világi hívőt. Külön megköszönte a keresztény egyházak, a zsidó és egyéb vallási közösségek képviselőinek jelenlétét. Üdvözölte a megjelent állam- és kormányfőket, a külföldi küldöttségeket és a diplomáciai testületet.
Olasz nyelven elmondott beszédében arra az evangéliumi szakaszra utalt, amelyet ősi hagyomány szerint görögül, az evangélium eredeti nyelvén olvasott fel egy görög diakónus. Szent József feladata az volt – mondta –, hogy „kustos” (védelmező) legyen, védje, oltalmazza Máriát és Jézust. Ez kiterjed az egész egyházra, őrzi és védelmezi Krisztus misztikus testét, az egyházat, amelynek a Szent Szűz az előképe. Szent József alázattal, csendben, teljes hűséggel gyakorolta a rá bízott feladatot, Mária és Jézus védelmezését akkor is, amikor nem értett meg mindent – mondta a pápa. Törődéssel és szeretettel kísérte őket, a betlehemi születés, a zaklatások, az egyiptomi menekülés idején, Jézus eltűnésekor és megtalálásakor a jeruzsálemi templomban, a názáreti házban eltöltött évek alatt, amikor fiát az ácsmesterségre megtanította. Szent Józsefben azt a példát kell látni, hogy miként válaszolhatunk Isten hívására: készségesen, nyitottsággal - mondta.