A homoszexualitás kendőzetlen bírálatáról ismert bíboros múlt hétfőn mondott le egyházi tisztségéről, miután előző nap a The Observer című vezető baloldali vasárnapi brit lap megírta, hogy négy pap – akik közül hárman most is az egyház szolgálatában állnak – hivatalos panaszt tett O'Brienre a Vatikán nagy-britanniai képviselőjénél. A panasz szerint az érsek még az 1980-as években „helytelen” módon közeledett, illetve ilyen jellegű kapcsolatot létesített az akkor fiatal papokkal.
O'Brien először tagadta a The Observerben leírtakat, másnap azonban lemondott, vasárnap – egy héttel a brit lapban megjelent cikk közlése után – pedig bocsánatot kért. A 75 esztendős bíboros – aki ebben a hónapban egyébként is nyugállományba vonult volna – nyilatkozatában közölte: a vele kapcsolatban megfogalmazott és nyilvánosságra került állításokat kezdetben azok „névtelen és általánosságokat tartalmazó jellege” miatt vitatta. Vasárnapi közleményében azonban O'Brien elismerte, hogy „voltak időszakok”, amikor szexuális magatartása nem felelt meg a tőle „mint paptól, érsektől és bíborostól elvárt normáknak”.