"Figyelmeztetem önöket, kérem tartsanak egészséges távolságot a politikusoktól és az államtól. Nekünk, katolikusoknak nem tesz jót, ha túlságosan közel kerülünk az államhoz" - jelentette ki Schwarzenberg azt követően, hogy beszédében megemlítette a cseh állam és az egyházak között a vagyoni kárpótlásról közelmúltban aláírt szerződést. A miniszter szerint a hívők napjainkban, amikor olykor az államnál és a politikusoknál keresnek támogatást, mintha megfeledkeznének a 20. század tanulságairól.
"Mindaz, ami a 20. század folyamán történt, számunkra talán végül még egészséges is volt..." - vélekedett a politikus. A múlt században, a szocialista rendszer idején a csehszlovák állam például jelentősen korlátozta az egyházak tevékenységét, befolyását, vagyonukat pedig államosította. A magát hívő katolikusnak valló Schwarzenberg ugyanakkor felszólította az egyházakat: gazdálkodjanak jól és okosan a kezükbe visszakerülő vagyonnal, s igyekezzenek visszaszerezni az emberek bizalmát. "Most kérem önöket erre, most, amikor újra visszakerült a kezükbe mindaz, ami generációkon és évszázadokon át az egyházaké volt, s miután néhány évtizedre ez a hagyomány megszakadt. Nagy felelősség a gazdálkodás. Alázatosan kell viszonyulni hozzá, hogy megszerezzük az emberek bizalmát" - fejtette ki Schwarzenberg.