Egy RMDSZ-es képviselő elismertetné államilag is az egyházi esküvőt

2013. február 25. 10:42

Elismertetné államilag is az egyházi esküvőt Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, aki törvénytervezetet nyújt be a román törvényhozásban – írta pénteken a Krónika című napilap.

2013. február 25. 10:42

Az erdélyi újság szerint a képviselő azt akarja, hogy a templomban kötött házasságot is elfogadják hivatalosan, és a pároknak ne kelljen polgári esküvőn is részt venniük. Romániában jelenleg a polgári házasságkötés kötelező ahhoz, hogy jogilag elismerjék az állami hatóságok a frigyet. Szabó Ödön fölöslegesnek látja a két különböző szertartás megszervezését, hiszen amennyiben a pár mindenképp szeretné a templomban is kimondani az igent – véli a képviselő –, csak „időpazarlás és pénzkidobás” előtte egy másik esküvőt, a polgárit is megszervezni. A képviselő lehetővé tenné a jegyeseknek, hogy ők maguk válasszanak, egyházi vagy polgári esküvőt akarnak.

Szabó Ödön szerint az ő javaslata a szlovák modellhez hasonlítana. Így a házasodni kívánók a helyi lakosság-nyilvántartóhoz nyújtanák be a szükséges dokumentumokat, amelyek alapján a hivatal eldöntené, van-e akadálya a frigy megkötésének, vagy nem. Amennyiben nincs, erről a pár igazolást kap, amivel a pap elé járul, az egyházi anyakönyvi kivonat pedig a törvény előtt is érvényes volna. Ezzel az egyházi házasságlevéllel a párnak már csak azért kellene ismét az anyakönyvi hivatalba mennie, hogy a házasságot ott is regisztrálják, illetve kiállítsák a polgári anyakönyvi kivonatot. Szabó Ödön szerint javaslata eddig nyitott fülekre talált mind a református, mind a római katolikus, mind az ortodox egyházi vezetőknél.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2013. február 27. 16:50
Mondom, hogy a tót rendszer a legértelmesebb. Akik egyházi házasságot akarnak, megkötik, és az ezt igazoló magánokirattal belibegnek az okmányirodába. Ha egy autóeladást el lehet így intézni, a házasságkötést miért nem?
kgyula
2013. február 26. 18:01
"1895 és 1990 között ugyanis valóban nem lehetett egyházi esküvő állami "papír" nélkül, de ma már simán." Valóban, "simán", csak épp ez matrimonium non existens. Vagyis mindaz a konzekvencia, amit a jog az érvényes házassághoz köt, nem következik be. Pl. öröklés esetén nincs túlélő házastárs, mert házasság sincs. Vagyis azok a tökkelütöttek, akik megszavazták 90-ben a családjogi törvény ilyen módosítását, csak a bigott egyháziasságukról tettek tanúbizonyságot, hogy eszük is van, arról nem.
Csomorkany
2013. február 26. 16:58
Kedves Öreg, 23 évvel le van maradva. 1895 és 1990 között ugyanis valóban nem lehetett egyházi esküvő állami "papír" nélkül, de ma már simán. A rendszerváltáskor megváltoztatták a vonatkozó családjogi törvényt. Egy következő lépés lenne az egyházi esküvőről kiállított igazolásnak, mint magánokiratnak a befogadása egy okmányirodán. Tótiában így műxik, és mindenki elégedett. Logikusabb, mint a mindenféle lelkészeket kitanítani az államigazgatási rutinok részleteire. Szóval néha a tótoktól is lehet tanulni.
kgyula
2013. február 26. 16:39
Ez az anakronisztikus gondolat már itt is megfogalmazódott jó tíz éve. Csupán jó száz évet mennénk vissza vele az időben... :) Az első Wekerle-kormány 1894-ben nyújtotta be az országgyűlésnek az egyházügyi törvényjavaslatokat (a házassági jogról, a gyermek vallásáról, az állami anyakönyvekről, a zsidó felekezet emancipációjáról stb.) amelyek többsége 1895-ben lépett hatályba. Az állami szabályozást pedig az egyházi anyakönyvezés körül kialakult visszaélések (pl. elkeresztelések) és az ezekből eredő felekezeti ellentétek elmérgesedése tette szükségessé. És persze az is, hogy a házasságra felekezetenként eltérő normák vonatkoznak, az államnak pedig egységes szabályozásra van szüksége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!