Az ökumené íze

Azért a protestáns gyülekezetek sokat tehetnének az ilyen álságos törekvésekkel szemben. Mi 2000-ben prebitériumi határozattal határolódtunk el az Ökumenikus Chartától, és elítéltük, hogy Bölcskey zsinati elnnök felhatalmazás nélkül írta alá a Református Egyház részéről a csatlakozást. Szintén presbitériumi határozat született arról, hogy az egyházközség nem vesz részt az ökumenikus imaheteken (aki akar, magánszemélyként természetesen részt vehet), továbbá elveti azt az ajánlást, amit a zsinat adott ki a vegyes házasságok esetére "vegyes szertartás" rendjeként. Nálunk csak protestáns lelkész működhet közre a református szertartás szerinti esketésen, ha van ilyen ígény. Igaz, ehhez az kell, hogy a gyülekezet presbiterei ne csak az elromlott zárral vagy a kiégett villanykörtékkel foglalkozzanak...

Ezért különösen elítélendő Bölcskey püspök mentegetőzése egy ökumenikus alkalmon a református zsinat határozata miatt, amely nem változtatott a Heidelbergi Káté szövegén, ami kárhozatos bálványimádásnak nevezi a miseáldozatot. Ugyanakkor örvendetes, hogy a zsinat többségének helyén volt az esze és a szíve. Csak azt nem értem, hogy választhatnak maguknak hitvány vezetőket... Azért a protestáns gyülekezetek sokat tehetnének az ilyen álságos

'Az ökumenizmusról szóló II. vatikáni zsinati határozat ("Unitatis redintegratio") leszögezi, hogy a katolikus egyháznak a mozgalomban való részvétele során vannak "alapelvek, amelyek nem változtak és nem is változtathatók". Ezek között szerepel "az Oltáriszentség…, a közös istentisztelet…, a pápa és a püspökök küldetése az evangélium hirdetésében, a szentségek kiszolgáltatásában és a szeretetben való kormányzásban" stb. Azt is leszögezik: "Az üdvösség valamennyi eszközét csak a katolikus egyház által érhetjük el." Azonban a fent felsorolt tételek tagadása a protestantizmus lényege. Luther az oltáriszentséget – az átváltoztatott ostyát, amely a katolikus tan szerint valóságosan Krisztus, és így méltó az imádásra – "az ördög farkának" nevezi, "amellyel minden bálványimádást nemzett". A miséről, amelynek középpontjában az ostya átváltoztatása és imádása áll, a református egyház egyik hitvallási irata, a heidelbergi káté így ír: "A mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának, és kárhozatos (azaz kárhozatra vivő) bálványimádás." A pápai intézményről Luther így ír az evangélikus egyház hitvallási iratai közé tartozó schmalkaldeni cikkekben: "A pápa az igazi Antikrisztus vagy Ellenkrisztus, aki szembehelyezkedett Krisztussal, és magát Krisztus fölé emelte, mert nem akarja, hogy a keresztények a hatalma nélkül üdvözüljenek. Pedig nem ér a hatalma semmit, mert Isten nem rendelte, és nem parancsolta meg. (…) Ezért ahogyan nem imádjuk urunk és istenünk gyanánt magát az ördögöt, éppen úgy nem tűrhetjük meg vezetőnk és urunk gyanánt annak apostolát, a pápát vagy az Antikrisztust sem a maga kormányzatával együtt." Ezek a hitvallások valamennyi más, későbbi protestáns egyház (baptisták, metodisták, evangéliumiak, pünkösdiek stb.) alapvető hitigazságaivá váltak. Meg kell jegyezni, hogy a protestánsok az elmúlt évszázadokban kialakítottak egyfajta modus vivendit a katolicizmussal ezekben a kérdésekben, azonban ez nem jelenti azt, hogy lényegében feladták volna nézeteiket.A protestánsok megítélése Róma részéről lényegében semmit nem változott. Továbbra sem ismerik el őket valódi egyháznak. Már a II. vatikáni zsinat rögzítette, hogy „az üdvösség valamennyi eszközét csak a katolikus egyház által érhetjük el". A 2000-ben kiadott Dominus Jesus kezdetű nyilatkozat pedig egyértelműen kijelentette, hogy a katolikus egyházon kívüli egyházi közösségek „nem egyházak a szó sajátos értelmében" (IV. fejezet 17. pont). Mivel a protestáns hitelvek és hitgyakorlat döntő részét Róma változatlanul elítéli, ezért 1999-ben a protestánsokra nézve megújították a tridenti zsinaton kimondott valamennyi anatémát, azaz megsemmisítő átkot. Jellemző módon éppen a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács vezetője, Edward Cassidi bíboros által aláírt dokumentum mondta ki, hogy „a római katolikus egyház tridenti zsinatán megfogalmazott tanbeli elítélések mindmáig érvényesek". Ennyit a nagy ökumenikus összeborulásról. Megátkozás, aztán jópofizás a "testvérek", no meg a világiak felé, hogy milyen együttműködők is vagyunk (mármint az rk.) felekezet. Ha nem ezt hívják képmutatásnak, akkor mit? Ha a többi felekezet meg bekajálja, akkor meg is érdemlik a sorsukat, mint felekezet.

Az ökumené súlyos tévedés a protestánsok részéről, mert most azok előtt hajlonganak, akik fél évszázada még azért imádkoztak a nagypénteki könyörgésekben, hogy a tévedők szíve megjavuljon és ők a katolikus Anyaszentegyház értsd. római egyház kebelére visszatérjenek. Nem lehet tárgyalni olyan felekezettel, mely kiegészíti a Szentírást hagyományaival, ahol nem Istenben kell hinni, hanem az egyház szervezetében, ahol a misét naponta felajánlják élők és holtak javára stb.