Az intézmény tájékoztatása szerint a március 29-ig látogatható kiállításon első alkalommal mutatják be tematikus elrendezésben a Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárából származó nyomtatványokat. A tárlaton megtekinthető egyebek mellett a Teremtés könyvének első fejezetéhez fűzött kommentár kötet díszkötéses, aranyozott kiadása, amelyet II. Ferdinánd német-római császár, magyar király ajándékozott Pázmánynak bíborosi kinevezése alkalmából.
A nagyközönség elé tárják továbbá az utolsó nagy mű, a prédikációk forrásanyagának köteteit, valamint az 1616-tól esztergomi érsekként politikai szerepet is betöltő Pázmány olvasmányaiként szolgáló történeti, politikai és orvosi tárgyú nyomtatványokat. Emellett néhány olyan relikviát is bemutatnak, mint amilyen az érsek által 1635-ben Nagyszombaton létrehozott mai Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) alapítólevele.