A konferencián a társadalom magyar egészségügybe vetett bizalmának megrendülését Lantos Zoltán nemzetközi egészséggazdasági szakértő, a GfK. Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója is megerősítette. Kifejtette, hogy a magyarok egyre többet költenek az egészséges életmódra, a lakosság több mint egyharmada egy évben átlagosan több mint egymillió forintot költ az egészségére. Ugyanakkor kiemelte: nem igaz, hogy csak a magas jövedelműek hajlandóak többet áldozni egészségükért. Szerinte az alacsonyabb jövedelműek jelentős része is úgy dönt, hogy ha kell, nem fizeti be a gázszámlát, de inkább a fizetős magánegészségügyet választja az állami helyett.
Pogány Gábor, a betegfórum előkészítő választmányának elnöke arról beszélt, hogy a rendelettervezet szerint a fórum valójában nem egy független szervezet lesz, nem rendelkezik majd egy valódi, a betegszervezeteket tömörítő ernyőszervezet összes jogkörével. Ezért úgy döntöttek, hogy alakítanak egy másik, a fórummal együttműködő szervezetet is, a Magyar Betegszervezetek Szövetségét. Ennek küldetése: „egy erős, egységes betegképviselet biztosítása, annak érdekében hogy a betegek a nemzeti egészségügyi politika és programok középpontjába kerülhessenek” – fogalmazott Pogány Gábor.