Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Dokumentumfilm a romániai magyar egyházak elleni kommunista titkosszolgálati műveletekről, kollaboráns egyházi vezetőkről, emberi drámákról.
Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek címmel készített dokumentumfilmet a romániai Securitate egyházak elleni tevékenységéről, az ügynökök és tartótisztek működéséről.
Márton Áron püspököt 1949. június 21-én tartóztatták le, a nagyszebeni börtönbe vitték, ahol két évet töltött vizsgálati fogságban. 1951-ben összeesküvésért tíz év börtönre és öt év közügyektől való eltiltásra, hazaárulásért életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. 1955-ben szabadon bocsátották, a Securitate operatív megfigyelést folytatott vele szemben. A diktatúra arra törekedett, hogy az egyházak a pártállammal együttműködő püspököket nevezzenek ki. Tökés László későbbi református püspök esetében egy jelentésből az derül ki, hogy a titkosszolgálatok egyházi vonalon igyekeztek ellehetetleníteni.

