Lázár: A feliratkozás növelni fogja a választói aktivitást

2012. szeptember 25. 21:15

Lázár János szerint az ellenzék félelmeivel szemben valójában a szavazói aktivitás növekedését eredményezi majd a választási feliratkozás. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár erről az általa benyújtott, választási eljárásról szóló törvényjavaslat általános vitájában beszélt.

2012. szeptember 25. 21:15

A kormánypárti politikus expozéjában hangsúlyozta, az önkéntes választási regisztráció megkerülhetetlen a kettős állampolgárság bevezetése miatt, és nem jelenti a választói alapjog aránytalan korlátozását. Mint mondta, a 2014-es országgyűlési voksolásról tulajdonképpen már „minden érdemi kérdést” eldöntött a tavaly elfogadott választási törvény, az eljárási szabályok pedig gyakorlatilag ebből következnek.

Lázár János a nagyrészt az ellenzéknek címzett felszólalásában emlékeztetett, az önkéntes regisztráció jelenleg is működik, hiszen a kisebbségi önkormányzati szavazásokat így bonyolítják le, ebből kiindulva pedig úgy gondolja, ez az intézmény nem áll ellentétben sem a hazai, sem a külföldi jogrendszerrel.

„Magyarországon egy cigány ember nemzetiségi identitásának megvallását csak önkéntes regisztrációval valósíthatja meg. Ez önöknek nem fáj” – mondta az LMP-s Karácsony Gergely korábbi vitában elmondott felszólalására reagálva. Lázár János ezt követően felrótta az ellenzéki politikusnak, hogy szó nélkül tűrték a Jobbik cigányokat kirekesztő kijelentéseit. „A Jobbik nem kevesebbet akar, mint hogy minden magyar cigányt zárjunk ki a választásból” – fogalmazott a kormánypárti politikus, nagy felháborodást kiváltva a jobbikos képviselőkből.

Lázár János állítását a jobbikos Gyüre Csaba azon felszólalásával indokolta, amelyben szerinte az ellenzéki politikus azt mondta, az érettségihez kötött választói joggyakorlás döntően a magyar cigányságot érinti. „Szégyen, gyalázat, hogy a magyar parlamentben 2012-ben ilyen egyáltalán elhangozhat” – fűzte hozzá az államtitkár.

A fideszes politikus később kiemelte, a magyar államnak nem áll módjában névjegyzéket készíteni a határon túli magyarokról, ezért az ő esetükben elengedhetetlen a feliratkozás bevezetése. Lázár János szerint ebből kiindulva a Magyarországon élő állampolgároknak is elő kell írni a regisztrációt, különben az állam egyenlőtlenül kezelné választópolgárait.

A szocialisták felé fordulva szólt arról is, hogy a feliratkozás nemhogy csökkentené, hanem növelné a demokráciát, aki pedig a választók számának csökkenésétől fél, az szerinte a szavazókat sérti meg.

„Fidesz-diktatúra van az Egyesült Államokban?” – tette fel a kérdést az ülésteremben helyet foglaló két-három MSZP-s képviselőnek, hozzátéve: a tengerentúli ország az ottani választási feliratkozás miatt a szocialisták logikája alapján diktatúrának lenne tekinthető. „Ezt majd közöljék az amerikai barátaikkal, amikor miniszterelnök-jelöltjeiknek pénzt kunyerálnak” – jegyezte meg Lázár János.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a Ház előtt fekvő törvényjavaslat mintegy 600 ezer fogyatékkal élőnek teheti könnyebbé a szavazáson való részvételt.

Összegzésében kiemelte: előterjesztésük a külföldön élők 250 ezres csoportjának, a Kárpát-medencében élő kettős állampolgárok mintegy 500 ezres csoportjának, továbbá a nyugati világban élő, például a meghatározhatatlan számú 1945-ös emigrációnak is segíthet.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. szeptember 26. 09:26
jani! Ha nekem is kitudnál mutyizni egy Audi nyócast, a második fordulóban, esetleg rád szavazhatok! Jut eszembe: A benzinfaló dögöt az adófizetők pénzén szeretném naphosszat kergetni!
négyzetgyök
2012. szeptember 26. 09:01
Csak, hogy értsétek: Lázár azt mondta, KOTONNAL ÉLVEZETESEBB A SZEX! Mindenki döntse el, hogy igaza van-e!
tarackos
2012. szeptember 26. 09:01
"A fideszes politikus később kiemelte, a magyar államnak nem áll módjában névjegyzéket készíteni a határon túli magyarokról, ezért az ő esetükben elengedhetetlen a feliratkozás bevezetése." Hülyeség. Az állampolgárság kérelmezésekor tuti minden adatot bekérnek. Uaz a szitu mint a polgári védelemnél: már rendelkezésre álló adatokat kérnek be újra. Azaz más a cél ezért a vörös lelkű "annyitisérsz" nyilván hazudik. De a vörösök már csak ilyenek, elqrnak, trükköznek, lopnak, csalnak hazudnak...
malabar
2012. szeptember 26. 08:29
En azt keresem, hogyan lehetne "leiratkozni", hiszen a kormany allandoan megtalal kulönfele kerdöivekkel, valaszboritekot mellekelve. Ezek sem nem erdekelnek, sem valaszolni sem akarok, hol az a lehetöseg, hogy megmenekuljek ezektöl??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!