A parancsnok kiemelte: a kápolnában vigaszt és megnyugvást kereshet lelkének a kórházban ápolt beteg, a látogató és az ott dolgozó egyaránt. A kápolnához lelkészi szoba is társul, ahol lehetőség van beszélgetésre, gyónásra is. A kórházi lelki gondozást szakképzett emberek segítik – mondta Schandl László.
Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen arról beszélt: a Magyar Honvédség Honvédkórházban ezzel egy újabb kórház, egy „lelki kórház” nyílt meg. Az államtitkár azt kívánta, hogy a kápolnában adjanak hitet a felépüléshez, a meggyógyuláshoz minden betegnek, az egészségügyben dolgozóknak pedig erőt abban az „elismerést érdemlő” munkában, amely során az embereken a legnagyobb bajban, a betegségben segítenek.