az a nagy problémája, hogy nem igazán tud mit kérni, hacsak nem fogja nyíltan felvállalni bizonyos tőkés csoportok érdekeit. Egyúttal annak a véleményének is hangot adott, hogy a kormány nem hagyja majd magát megzsarolni az IMF-tárgyalásokon, „annál is inkább, hogy nekünk tulajdonképpen az IMF pénzére nincs szükségünk; nem arról van szó, mint volt a Gyurcsány-kormány idején, hogy a csőd széléről kellett visszarántani az IMF-segéllyel az országot”.
Azzal kapcsolatban, hogy korábban arról beszélt, Orbán Viktor kormányfőt egyesek el akarták mozdítani, a házelnök azt felelte: a magyar kormányoldal sok mindenre fel volt készülve, az ellenfelek pedig lebecsülték, ezért csak egy pancserpuccs történt, azaz nem volt igazán komolyan végiggondolva az egész. Szerinte azért akarták megbüntetni Magyarországot, mert „bizonyos érdekköröknek ráléptünk a tyúkszemére, ami ezermilliárdokban mérhető”.
Ellenzéki pártok közelmúltbeli akcióira