Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Hölvényi: Legfontosabb feladat az együttműködés a közösségekért

2012. július 13. 13:06

Átvette kinevezését az új egyházügyi államtitkár, Hölvényi György – tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden. Hölvényi szerint az egyházak, a civil szervezetek és a nemzetiségek együttműködésén múlik az ország jövője.

2012. július 13. 13:06

Balog Zoltán miniszter az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága vezetésére kérte fel Hölvényi Györgyöt, aki kedden vette át kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Hölvényi György Szászfalvi Lászlót váltja a poszton, aki az Emmi támogatáskezelő szervének kialakításáért, valamint egyes források ágazatközi koordinációjáért felelős miniszteri biztosaként segíti a tárca munkáját a jövőben – olvasható a közleményben.

Hölvényi György 1962-ben született, nős, három gyermek édesapja. Tanári végzettséggel rendelkezik és szakközgazdász tanulmányokat folytatott, 2000 és 2004 között a Barankovics Akadémia Alapítvány elnöke volt, a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió alapító tagja. Dolgozott a Schuman Alapítványnál főtitkárhelyettesként, illetve az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjánál.

A kinevezés átvétele után Hölvényi hangsúlyozta, hogy a társadalom számára világossá kell tenni, hogy többek között az állam és az egyházak, a civil szervezetek és a nemzetiségek együttműködésén múlik az ország jövője. Mint mondta, a jelenlegi kormány anyagi téren még a válság idején is bizonyította komoly elkötelezettségét mindhárom terület iránt. „Azonban ez nem pusztán finanszírozási kérdés, az aktív partnerség terén tevékeny kívánok lenni” – tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!