Az államfőnek nincs lehetősége a felmentő határozatok megváltoztatására

2012. július 26. 22:05

Összhangban az alkotmánybírósági határozat indokolásában foglaltakkal a köztársasági elnöknek sem illetékessége, sem alkotmányos lehetősége nincs arra, hogy a bírák kinevezésével vagy felmentésével kapcsolatos elnöki határozatok bármelyikét megváltoztassa – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.

2012. július 26. 22:05

Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása kimondja: „az alkotmányellenessé nyilvánított törvény alapján felmentett bírák szolgálati jogviszonya nem áll helyre az alkotmánybírósági döntés erejénél fogva, hanem további jogi helyzetüket a Bjt. szabályai szerint lehet rendezni” – olvasható a közleményben.

A KEH közölte: az Alkotmánybíróság határozatának fentiekben hivatkozott kitétele minden tekintetben egyértelmű és világos, így minden további, a határozattól eltérő jogértelmezési lehetőséget kizár.

A héten megjelent sajtóhírek szerint a nyugdíjazott bírák Áder Jánoshoz fordulhatnak, kérve, hogy az államfő vonja vissza az idén nyugdíjazott bírák felmentéséről meghozott korábbi köztársasági elnöki határozatokat. Schmitt Pál államfőként március 29-én 194 felmentő határozatot írt alá, Áder János pedig július 6-án mintegy negyven hasonló dokumentumot látott el kézjegyével.

Az Alkotmánybíróság július 16-ai határozatában megállapította, hogy a bírák nyugdíjazásának idén hatályba lépett új szabályai formai és tartalmi szempontból is sértik a bírói függetlenség alkotmányos követelményét.

A január 1-jei hatálybalépésre visszaható hatállyal megsemmisített szabályok a korábbi, nyugdíjkorhatárhoz kapcsolódó kötelező felmentést 70 évről 62-re szállították le, ami a következő években fokozatosan emelkedett volna 65 évre.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aldo Raine hadnagy
2012. július 27. 08:44
Hogy mennyire is kötelező mindenkire a bírói és kórházigazgatói kötelező nyugdíjkorhatár, azt jól szemlélteti ez: "Kivételt tett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) egy nyugdíjkorhatár közelében lévő kórházigazgatóval, Kovács József fideszes parlamenti képviselővel, az egészségügyi bizottság elnökével, akit idős kora ellenére még egy vezetői ciklus erejéig neveztek ki a gyulai kórház élén. Bár Szócska Miklós néhány hete a Hír Tv-ben közölte, hogy a 62 éves nyugdíjkorhatár az aktív vezetők esetében is érvényesíthető, valamint hogy az államosított intézmények vezetésére pályázók közül nem fogják kinevezni újra azokat a kórházi főigazgatókat, akik már betöltötték a 62. életévüket, vagy annak közelében járnak, a 61 éves gyulai kórházigazgató mégis a helyén maradhatott"
kjkj945
2012. július 27. 08:38
Térjünk át a KE rendszerre.
tarackos
2012. július 27. 08:35
Ez sajna így van nem vonhatja vissza. Persze ha nem írta volna alá ez a remek ember akkor nem lenne miről beszélni. Nem szégyelled magad kÁder? Tudom, tudom ahhoz gerinc kellene...
=nessuno=
2012. július 26. 23:44
Miért ne vonhatná vissza Áder a határozatait?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!